Fotó: MTI
2007. március 16., 00:002007. március 16., 00:00
Az RMDSZ idén Zilahon rendezteközponti ünnepségét, ahol Markó Bélaelnök, kormányfőhelyettes ünnepi beszédébenelmondta: itt az ideje egy új, egy jó kiegyezésnekErdélyben és Magyarországon, valamint az együttélő nemzetek között. Magyarországonrendkívül feszült légkörben,incidensektől sem mentesen tartották meg a köztériállami ünnepségeket. A Magyar Köztársaságlobogójának ünnepélyes felvonásaalkalmából a rendőrség szinte hermetikusanlezárta a Kossuth Lajos teret, a Gyurcsány Ferencminiszterelnök részvételével tartottzászlófelvonást pedig kormányellenestüntetők zavarták meg. A Március 15. tériPetőfi-szobornál a Fővárosi Önkormányzatrendezte ünnepségen Demszky Gábor főpolgármesterretojászáport zúdítottak, este pedig arendőrök összecsaptak a Terror Háza múzeumelől kiszorított, kövekkel és üvegekkeldobálózó tüntetőkkel.
Írásaink következnek.
A közös tudásra kellépíteni
Sólyom Lászlómagyar köztársasági elnök Nagyváradonmondta el ünnepi beszédét.
Március 15-én Nagyváradonmondta el ünnepi beszédét Sólyom Lászlómagyar köztársasági elnök. Anagyvárad-újvárosi református templombantartott ünnepi istentisztelet után Sólyom Lászlóbeszédében arra utalt, hogy minden korban másvolt március 15-e üzenete, azonban a mostani ünnepsok tekintetben hasonlít Petőfi korához. „Iskolákatjártam végig, főiskoláktól kezdveegészen olyan intézményekig, ahol máróvodásokat magyarul tanítanak. Azt hiszem, ez ajövő záloga, ezért voltam Gyulafehérváron,Nagyenyeden. Az iskola képez, menti a gyermekeket, azidentitást erősíti, de versenyképességreis kell hogy neveljen, hiszen fontos, hogy minden fiatal a közösEurópa egyenrangú tagjának érezze magát”–foglalta össze erdélyi magánlátogatásaélményeit a köztársasági elnök.Hangsúlyozta, az ünnep üzenete az, hogy a 12 millióseurópai magyar nemzetnek tudnia kell mit akar, és aztmeg is kell valósítania. Olyan nemzetstratégiátkell kidolgozni, amely nemcsak gazdaságilag, hanem szellemilegis integrál, és a Kárpát-medence magyaregyetemeit egységes tudományos műhelyben összesíti– szögezte le az elnök. „Köszönjük, hogyaz összmagyarság nemzeti ünnepén eljötthozzánk – Erdélybe és Partiumba –, ésszakítván a közösségi feledékenységnemzetrontó hagyományával, világosanértésünkre adta, hogy nem vagyunk egyedül.Nemzetstratégiai igényű megnyilatkozásaitidézve, mi is öntudattal valljuk, hogy az erdélyi,a határon túlra szakadt magyarság nem holmijöttment kisebbség, hanem a magyar nemzet teljes értékű,elidegeníthetetlen része, amely önállótársadalmi létének teljes voltában kéréltet vagy halált” – mondta Tőkés, akilapunknak leszögezte: a nemzeti egység és anemzeti szabadság kifejezésének tekinti SólyomLászló látogatását.
Az államfő, aki a kora reggeliórákban a városban fiókszervezetetműködtető Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattevékenységéről tájékozódott,a továbbiakban meglátogatta a Partiumi KeresztényEgyetemet. „Amennyire az erdélyi magyarságotelkeserítette az a 2004-es decemberi szerencsétlennépszavazás, ezzel a látogatásávalaz elnök úr most semlegesítette ésjóvátette azt a stresszt és keserűséget,amely az erdélyi magyarságban méltánfelgyülemlett” – fogadta Tempfli József rómaikatolikus megyés püspök a bazilika előtt avendéget és kísérőit.
Sólyom Lászlótávozása után elkezdődtek a forradalom ésszabadságharc évfordulójához kapcsolódóhagyományos rendezvények: megkoszorúztákSzacsvay Imre szobrát, majd fáklyásmenet vonulta Petőfi-szoborhoz elhelyezni a megemlékezés virágait.Az ünnepnap a Mandala dalszínház Sólyomszárnyán című előadásávalzárult.
Gergely Gizella
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.