Hirdetés

Megvalósításokat, nem kifogásokat ígér Arros Orsolya

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Az egy helyben toporgás helyett változásra van szükség Székelyudvarhelyen – hangsúlyozta Arros Orsolya, az RMDSZ polgármesterjelöltje szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen Kelemen Hunor szövetségi elnök is részt vett.

Fülöp-Székely Botond

2016. május 25., 19:452016. május 25., 19:45

Arros közölte, úgy állította össze választási programját, hogy a helyiek véleményét is kikérte. Elmondta, a konzultációk során kiderült, az emberek elvesztették a bizalmukat a városvezetőikben, ezért erős polgármesterre van szükség. „Ehhez egy jó csapat mellett konkrét megvalósításokra, nem kifogásokra van szükség\" – magyarázta a jelölt.

Az Arros Orsolyát támogatásáról biztosító Kelemen Hunor szerint fontos lenne Udvarhelyet minden téren felzárkóztatni a többi nagyobb székelyföldi város mellé. „A kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején mindenki irigykedve nézte Udvarhelyt, hogy a székely városok közül a csúcson van, Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy pedig mögötte. Most azt gondolom, hogy az udvarhelyiek pont fordítva érzékelik\" – fogalmazott Kelemen. A szövetség elnöke azzal is érvelt, hogy az elmúlt években még Balánbánya is több európai uniós forrást hívott le, mint Udvarhely.

Szerinte ahhoz, hogy változásokat tudjon elérni az RMDSZ, a tagjainak együtt kell működniük, és többségben kell lenniük a megyei és helyi önkormányzatokban is, illetve arra is szükség van, hogy a vezetők szintén az érdekképviseletből kerüljenek ki. „Ez az igazi tétje a jövő vasárnapi választásoknak Udvarhelyen: lesz-e olyan városvezetés és önkormányzat, amely együttműködésben, nem pedig konfliktuskeresésben, nem egymás jobb vagy rosszabb pillanataiban elmondott beszédeinek rögzítésében és kiszivárogtatásában, hanem az építkezésben, a fejlődésben érdekelt\" – jelentette ki Kelemen.

Kifejtette: amikor pártja az újratervezésről beszélt, arra is gondoltak, hogy az egyes településeken maguk a lakók döntsék el, ki induljon polgármesterjelöltként. Ennek fényében sajnálatát fejezte ki, hogy Székelyudvarhelyen Bunta Levente meghátrált az előválasztási megmérettetés elől, és végül független jelöltként indul.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés