2011. március 07., 09:322011. március 07., 09:32
Ilie Bolojan polgármester másfél éve tervezi, hogy a belvárosi park egyik sarkában álló közélelmezési bódékat elviteti onnan, mert úgy véli, azok a hajléktalanokat és gyanús elemeket vonzzák, és igen sok szemetet termelnek. Mostanra elkészült a tér új elrendezési terve, amelynek alapján különböző bódékat helyezhetnek majd ki a kereskedők a parkba attól függően, hogy gyorsételt, újságokat vagy fagylaltot szeretnének árulni. A park bódés részén a sétányokat is átalakítják, hogy aki akar, teraszt is kialakíthasson a bódé mellett, a közélelmezéssel foglalkozó kioszkok között pedig műanyag tetőt húznak fel, hogy az esőtől védje a fogyasztókat. Az új bódékat a kereskedőknek meg kell vásárolni, itt azonban előnyt élveznek azok, akiknek jelenleg is van kioszkjuk a Nagyvásártéren. Amenynyiben ők nem akarják megvenni az új modelleket, bódéjuk helyét közbeszerzésen ítélik majd oda másnak. Az önkormányzat szerint az új térrendezési tervre a belváros kinézetének javítása miatt van szükség. N. O.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.