Hirdetés

Megújul a New York Szálló homlokzata

•  Fotó: Fodor Enikő

Fotó: Fodor Enikő

Két héten belül elkezdődhet a kolozsvári New York Szálló homlokzatának felújítása, a tulajdonos ugyanis megkapta a szükséges építkezési és műemlékvédelmi engedélyeket, a műemlék épület felállványozása már szerdán elkezdődött.

Kiss Előd-Gergely

2016. február 10., 20:082016. február 10., 20:08

A Pákei Lajos, a kincses város egykori főépítésze által tervezett műemlék épület decemberben került ismét a figyelem középpontjába, amikor az ingatlanról lehulló vakolatdarab egy 27 éves nőre esett, akit emiatt kórházba kellett szállítani, de végül enyhébb sérüléssel megúszta a balesetet.

Az önkormányzat és a tulajdonos kölcsönösen egymásra hárította a felelősséget az ügyben. A tulajdonosok szerint a polgármesteri hivatal nem adta meg nekik a szükséges engedélyeket, hogy hozzáláthassanak a felújításokhoz. A városvezetés szerint pedig kizárólag a tulajdonost terheli a felelősség, hiszen az önkormányzat több ízben is bírságot rótt ki rájuk amiatt, hogy el sem kezdték a felújítási procedúrát.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere korábban lapunknak elmondta: a tulajdonos valóban igyekezett lépéseket tenni az ügy érdekében, és decemberig meg is kapta a felújításhoz szükséges urbanisztikai engedélyt, de az építési engedélyt még be kell szereznie. Az alpolgármester szerint azonban a tulajdonos nem takarózhat azzal, hogy időigényes az építkezési jóváhagyás beszerzése, mert sürgősségi állagmegőrző beavatkozásra akár egy héten belül megkaphatta volna az engedélyt, csak kérnie kellett volna.

A tulajdonosok most bejelentették: január negyedikén megkapták az engedélyeket, és két-három héten belül elkezdik a homlokzat felújítását. Arról, hogy az évek óta leromlott állapotú épület teljes felújítására mikor kerül sor, nem esett szó.

A Pákei Lajos építész tervei alapján 1894–95-ben épült ingatlan 1989 után lett eladó, és 2005-ben vásárolta meg Dorel Tămaş gyulafehérvári üzletember az Ardeleana Rt. cégén keresztül. A vállalat azonban csődbe ment, a szállót pedig Ioan Bene kolozsvári üzletember vette meg 2013-ban ötmillió euróért. Bene akkor azt ígérte: felújítja az épületet, de időközben bűnvádi eljárás indult ellene korrupciós ügyben, így a korszerűsítés elmaradt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
Hirdetés
Hirdetés