Mostanáig elsősorban a pincében dolgoztak: a vakolatot leszedték és leöntötték a betont. A tető is részben megújult már, jelenleg a liftaknában folynak a munkálatok – ha ezzel elkészülnek, a mozgássérültek is akadálymentesen juthatnak be az épületbe. Az iskola új villámhárítót kapott, amit már fel is szereltek, az udvaron pedig már elkezdték az aszfaltozást. A projekt teljes értéke 7,6 millió lej, amiből 6 milliót tesz ki az Európai Uniótól kapott vissza nem térítendő támogatás. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium műemlék jellegű épülete 4631 négyzetméteren terül el a város központjában, s két év alatt végezhetnek a felújítással.
Az épületet érintő munkálatok mellett az EU-s támogatásból arra is jut majd, hogy új bútort és modern taneszközöket vásároljanak az iskolának. A tervek szerint a Lorántffy két új videoprojektort is kap, és teljesen megújul a közműhálózata is: a mosdók felújításán kívül az épület külső és belső világítását is korszerűsítik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).