Vakvágányra terelt múlt. A romániainak mondott első gőzmozdony, amelyet az 1872-ben Magyarországhoz tartozó Resicabányán gyártottak
Fotó: Szucher Ervin
Az elöregedés, illetve a nehézipar szinte teljes összeomlása szülte tömeges elvándorlás a resicabányai magyarságot is megtizedelte. Bár lelkes közösségépítőkből ma sincs hiány, a magyarság széteső szekerét nehezen sikerül mindig azonos irányba tolni.
2019. február 12., 09:372019. február 12., 09:37
A Salzkammergutból és Stájerországból Resicabányára telepített osztrák mesteremberek, a Szepes és Liptó vármegyéből oda költöztetett szlovák szakik rég elfogytak; jobbára elrománosodott utódjaik is már csak hírmondóban maradtak a bánsági településen. Pedig még Trianon után is háromszor annyian vallották magukat németnek, mint románnak. Az elöregedés és a nehézipar szinte teljes összeomlása szülte tömeges elvándorlás a helyi magyarságot is megtizedelte.
Az idősebb nemzedéket még érdekli a fel-fellángoló közösségi élet, a fiatalabbak – akik még nem hagyták el a Berzava menti települést – számítógépük és okostelefonjaik előtt lelik boldogságukat. Ami viszont ennél is elkeserítőbb, hogy a magyarság széteső szekerét sem sikerül mindig azonos irányba tolni Resicabányán.
A Nápolyi Királyság 1793-ban rendelt húszezer gránátja, a 19. század derekán gyártott első gőzgép, a több mint másfél száz esztendőre „visszanyúló” vasúti sínek, Magyarország első, 1872-ben pöfékelni kezdő gőzmozdonya mára legfeljebb emlék maradt. Mint ahogy a monarchiabeli Magyar Nyelvterjesztő Egyesület, a Brodnyánszky János műbútorasztalos által létesített többnyelvű munkásképző egylet, az önálló magyar iskola, Nagy Péter egyházi főgondnok, a tizenkilenc évig működő Resicai Lapok, amelynek végére Trianon tett pontot, vagy akár a szocialista korszak virágzó magyar művelődési élete.
Mindarról, ami szép volt, a resicabányai magyarok többnyire csak múlt időben beszélnek. A kívülálló azt hinné, hogy ez mindössze az idősödés jele, amikor megszépül a múlt, vagy legendává növi ki magát az elődök története. Pedig nem: a múlt század elején Németresica és Románresica községek egyesítéséből született településen élő magyarok mintha tényleg kissé megfáradtak volna, és nem hinnék, hogy még van tovább.
Sötét kilátások. Az a legnagyobb gond, hogy hiányzik az utánpótlást jelentő fiatalság
Fotó: Resicabánya polgármesteri hivatala
Pedig micsoda pezsgő közösségi és művelődési élet zajlott nem is olyan régen a Szemenik lábánál! A megőszültek most is nosztalgiával emlegetik azokat az időket, amikor a helyi magyarság színjátszó csoportja 1958-ban nagy sikerrel mutatta be a János Vitézt, a Teister bácsi, Cziczeri, Balogh, Dercze, Ürmöczky alkotta dalárda egyre másra kapta a meghívásokat, Maca néni örömmel varrta a fellépők ingeit, a 70-es években bemutatott, Falu végén kurta kocsma című összeállítás eljutott a Bánság minden szögletébe…
„Azok voltak az igazán szép idők! – sóhajt fel Pénzes Béla, a vaskohászati kombinát valamikori főmestere. – A Madosznak irodája volt a kultúrházban, most is emlékszem, a 66-os szoba volt a miénk. Az igazgató mindent megengedett, egy ideig jóformán azt játszottunk, amit akartunk. Amikor egy kis gond adódott, s az elvtársak valamiért húzták az orrukat, megoldottam: a húsfeldolgozó vállalattól vittem a fél disznót, és máris minden a lehető legnagyobb rendben volt.”
Előfordult, hogy a szüreti bálra hétszázötvenen váltottak belépőt, ami resicabányai szinten nem soknak, hanem rengetegnek számít. Nem volt olyan mulatság, amely ne húzódott volna el hajnalig – egy olyan időszakban, amikor a lakodalmakra is csak éjfélig adtak engedélyt. Jöttek az erdélyi színtársulatok, vendégszerepeltek a népi együttesek, nyüzsgött a nézőtér. Ám az évek teltével az erősödő kultúrcenzúra a magyar műkedvelőket is elérte. A Cigányszerelem című operettet nem sokkal a bemutató előtt tiltották be, a dalárda tagjait pedig arra próbálták rávenni, hogy igazoljanak át a román csoportba.
Rácz Virág Vilma lánya lehetne Pénzes bácsinak, de még így is szép emlékeket őriz a múlt rendszerből. Amikor apja az első rendezvényre készült vinni a tinédzserkorú gyerekeit, a testvérek sírva tiltakoztak, mert fogalmunk se volt, eszik-e vagy isszák-e a kultúrát. Ez 1985-ben történt; azóta el sem tudják képzelni az életüket magyar művelődési események nélkül. A középkorú hölgy büszkén vallja, teljes életét meghatározta a valamikori dalárda. Éppen ezért rögtön az 1990-es évek elején megalapította a néhai táncoktatóról, Cziczeri Béniről elnevezett együttest. Nem volt olyan bál a Bánságban, ahová ne őket hívták volna, Magyarországra pedig oly sűrűn jártak, mintha a szomszéd település határát lépnék át.
– szomorodik el a tősgyökeres resicai asszony.
Pénzes Béla és Rácz Virág Vilma az egykori kultúréletet siratja vissza
Fotó: Szucher Zsuzsanna
Nemcsak a fiatalokkal van gond, a vegyes házasságban élőket is nehéz megszólítani. Míg számos más erdélyi településen a román férjek, feleségek közül sokan szívesen bekapcsolódnak a magyar művelődési életbe, a resicabányai kultúrszervezők keserű tapasztalatokkal rendelkeznek. Pénzes Bélának főként a férfiakról van lesújtó véleménye; mint mondja, többségük „papucskormány” alatt tengődik.
A szerteágazó közösségi élet nem a szocializmus évei alatt kezdődött: Keresztes József református lelkész már jóval azelőtt felmérte a resicabányai magyarság igényét és potenciálját. Kilenc évtizeddel ezelőtt, 1928-ban megépítette a Templom és Iskola Központot, amely az istenházán kívül óvoda- és iskolaépületet, tanári lakásokat és paplakot foglalt magában. A feljegyzések szerint volt olyan évfolyam, amikor szeptemberi becsengetéskor száznegyven-százötven magyar diák sorakozott. A 48-as államosítási hullám csodával határos módon elkerülte az egyház nevére telekelt ingatlanegyüttest, azonban a rablási akció kiötlői a lelkészről nem feledkeztek meg. Munkáját ellehetetlenítették, majd koholt vádak alapján eltávolították. Ezzel lezárult a resicabányai magyarok első, leggyümölcsözőbb korszaka.
Nem is olyan régen egy újságinterjúban a helyi református lelkész, Megyasszai Attila azt fejtegette, hogy a szórványnak akkor lenne jövője, ha a magyar állam masszív tőkeinjekcióval, gazdasági „betelepítéssel” segítené. És akkor a fiatalok maradnának, s talán mások is jönnének… Jelen helyzet szerint kevés esély mutatkozik arra, hogy valaha is megtudjuk, mindez életképes elképzelés vagy hiú ábránd.
Székely Zsolt a lánya férjhezmenetele után, 2005-ben hagyta ott Szatmárnémetit a bánsági városért. Az idősödő mérnök könnyen feltalálta magát: előbb érdeklődni kezdett az RMDSZ és a helyi magyarság felől, aztán hamarosan bekapcsolódott a közösségi életbe. Ma már a Hóvirág dalkör oszlopos tagja; mint mondja, a szatmári barátai el is csodálkoztak azon, micsoda nótafává nőtte ki magát.
A magyarsárosi Szabó Anna, valamint a Szatmárnémetiből áttelepült Székely Zsolt és Cziple Günther megszerette a bánsági várost
Fotó: Szucher Zsuzsanna
„Otthon valamikor minden egyes születés- meg névnapot három napon keresztül ünnepeltünk, énekeltünk. De három-négy dalnál többnek még így sem ismertem a szövegét egyik végétől a másikig. Ma már több mint kétszázat fújok kívülről” – büszkélkedik. A történet egy teadélutánra vezethető vissza, amikor a társaság egyik tagja egy szöveggyűjteményt talált az irodai szekrény mélyében. Nem sokkal később egy szolnoki citerás kar volt az egyház meghívottja, fellépésük után pedig a magyarországiak arra biztatták vendéglátóikat, hogy próbálkozzanak ők is.
Cziple Günther is Szatmárról érkezett a bánsági ipari városba, de annak már idestova három évtizede. Ide szólt a mérnöki kinevezése, amit 1987-ben egy kisebbséginek lehetetlen lett volna fölülírni. Szabó Annát és férjét szintén a szocializmus vetette a Berzava partjára. Mindketten Maros megyéből származnak, színmagyar falvakban nőttek fel: az asszony Magyarsároson, a férfi Ravában. Időközben elváltak, lányuk Németországban telepedett le, de Szabóné semmi pénzért nem hagyná el Resicát, annyira megszerette a várost és a közösséget.
„Ez a sokszínűség a hagyományok hiányában és a kapcsolatok lazaságában mutatkozik a leginkább. Az itteni magyarok zömét nem érdekli a másiknak a sorsa, élete, de a közösségi programokba sem kapcsolódnak be egykönnyen. Sokan csak a magyar adók nézésében és az anyaországba való átruccanásokban élik ki magyarságukat” – véli Cziple, amikor a resicai magyarokra mint közösségre terelődik a szó.
A város büszkeségei, a parkban kiállított, egykoron itt gyártott gőzmozdonyok
Fotó: Szucher Ervin
Összetartó közösségről már csak azért sem lehet beszélni, mert
Akkor a Megyasszai Attila köré csoportosuló magyarok arra a következtetésre jutottak, hogy tisztes úton képtelenség leváltani az akkori megyei elnököt, Bálint Mihályt. A Krassó-Szörény megyei magyarság teljes leépülésétől a govondári anyanyelvű óvodák és az elemi oktatás felszámolásáig, a gondolkodó és tenni akaró személyek félreállítástól a román szavazók beszervezésével elcsalt választásokig sok mindent róttak a közelmúltban elhunyt RMDSZ-vezető számlájára. A központi vezetés nemcsak hogy szárnya alá vette a regnáló elnököt, de a következő évben Ezüstfenyő díjjal tüntette ki.
Rácz Virág Vilma bő fél évtizedig töltötte be a helyi RMDSZ-elnöki tisztséget. Aztán egy szép napon megelégelte, és lemondott. Sírt a lelke, hiszen úgy érezte, addigi munkája kártyavárként dől össze. Cziple Günther is azok közt van, akik előtt becsukódott a „tulipános láda”. Most is keserű szájízzel emlékszik arra a gyermektáborra, amelyet a Szemenik-hegység festői környezetében, a ferencfalvi tó partján 2007-ben szervezett.
– idézi fel a szakításhoz vezető okot Rácz Virág Vilma bólogatásai közepette az építészmérnök-közgazdász. A volt elnök asszonyt is megbotránkoztatta a felsőbb vezetés ukáza. Mint mondja, egy-egy RMDSZ-csúcsvezető bankszámlája vastagabb, mint a táborban részt vevő harmincöt-negyven Krassó-Szörény megyei magyar gyermek szüleinek az összvagyona.
Kun László, az RMDSZ-közeli Platanus Kulturális Egyesület vezetője másként látja a dolgokat. Szerinte a református pap az, aki a vitát gerjesztette. Mert hát hol írja, hogy románokat nem lehet felvenni az RMDSZ-be? Mint ahogy azt sem, hogy aki ma tagságot szerzett, holnap ne szavazzon. Ilyen körülmények közt, közel egy évtized elteltével a 2010-es tisztújítás után, van-e esély a béke megkötésére? „Rajtam nem fog múlni, hiszen eddig is próbáltam közvetíteni” – állítja az ideiglenesen Bálint helyébe lépett Kun.
Apadásban. Mára mintegy 1500-ra zsugorodott a magyarság lélekszáma
Fotó: Resicabánya polgármesteri hivatala
A resicabányai magyaroknak valamiféleképpen tovább kellett és kell lépniük: mind az ominózus választáson, mind pedig az RMDSZ-elnök hirtelen halálán. A kiábrándult magyarok nem álltak be más pártba, mert a lelkész szerint az még nagyobb megosztáshoz vezetett volna. Megyasszai újjáalakította a valamikori Templom és Iskola Szórványegyesületet, a parókián egy tíz-tizenöt fős, többnyire vegyes házasságból származó gyermekből álló csoporttal megnyitotta a meghosszabbított programú anyanyelvű óvodát, pedagógusokat hozott és alkalmazott, telket vásárolt, és játszóteret készül építeni.
Megyeszerte beindult a Petőfi-program, és lépcsőházról lépcsőházra próbálják feltérképezni a környékbeli városok, Nándorhegy, Boksánybánya, Oravicabánya, Aninabánya, Újmoldova magyarságát. Ébresztő néven havilapot adnak ki, bekapcsolódnak a Bánsági Magyar Napok rendezésébe, ismét hívogatni kezdték a városba a temesvári színházat, a gyermekeket téli nyelvápoló táborba küldik, magyar bálokat szerveznek.
Ezzel párhuzamosan a Platanus is szervezi a maga hagyományőrző tevékenységeit, támogatja a daloskört és a római katolikus plébános vezette kórust. A nagy gond csupán az, hogy sem az egyik, sem a másik oldalon nem bukkan fel az utánpótlást jelentő fiatalság. És ez egy olyan megállapítás, amelyben mindkét fél képes egyetérteni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Nemet mondott a bányászati tevékenységre a Szeben megyei Resinár község lakossága: a vasárnap megrendezett népszavazáson urnákhoz járulók 98,43 százalékos arányban utasították el a bányanyitást.
Perrel fenyegetőzik Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti RMDSZ-es polgármestere, miután olyan információk láttak napvilágot, hogy jogosulatlanul vett igénybe rendőri kíséretet.
„Ha elcsúszunk öt percet, az egész napunk rossz” – mondja Kovács Katalin, miközben a konyhán aznap 3600 gombóc készül.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!