Hirdetés

Megszervezték a lefújt autonómiatüntetést Kolozsváron

Noha hivatalosan lefújták a szerda délutánra tervezett kolozsvári autonómiapárti tüntetést, a megmozdulásra mégis sor került: a Széchenyi (Mihai Viteazul) térre mintegy 20–25 személy vonult ki. 

Kiss Előd-Gergely

Kőrössy Andrea

2015. szeptember 30., 20:412015. szeptember 30., 20:41

A résztvevők negyedóráig tartózkodtak a téren, ez alatt két csendőr is megjelent, akik a főszervezőtől érdeklődtek az akcióról, majd távoztak. A tüntetés incidens nélkül ért véget.

A megmozdulást Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke az általa létrehozott Autonomy for Transylvania mozgalom nevében hirdette meg. A szervezőket hétfőn még arról tájékoztatta a polgármesteri hivatal, hogy az akció megszervezésére benyújtott igényüket pozitívan bírálták el, kedden azonban kézhez kapták az Emil Boc elöljáró aláírásával ellátott hivatalos választ, amely már ennek ellenkezőjét tartalmazta.

A dokumentumban ellentmondás is szerepel: a polgármesteri hivatal arra hivatkozva utasította el a kérést, hogy nem támogatja az „etnikai alapú autonómiát”, ez ugyanis ellentmond Románia alkotmányának. Ezzel szemben a megmozdulás szervezői részéről szó sem volt etnikai alapú önrendelkezésről, hiszen az akcióval Erdély autonómiáját népszerűsítették.

Az Autonomy for Transylvania mozgalom kedden Facebook-oldalán közölte: ugyan nem értenek egyet a polgármesteri hivatal álláspontjával és érveivel, mégis tiszteletben tartják annak döntését, így hivatalosan elmarad a mozgalom. Fancsali Ernő azonban szerdán személyes közösségi oldalán jelezte, ő ott lesz a megmozduláson, de senkit nem biztat arra, hogy kövesse példáját. Ugyanakkor nem bánja, ha a mozgalmat támogatók Emil Boc Facebook-oldalán adnak hangot ellenvetéseiknek.

Ehhez képest a kolozsvári polgármesteri hivatal szó nélkül engedélyezett egy kifejezetten diszkrimináción alapuló akciót: szombaton kerül sor ugyanis a „Románia iszlamizációja elleni tüntetés” elnevezésű megmozdulásra. Az önkormányzat a Mediafax hírügynökséggel közölte: szombaton 16 és 20 óra között, „a szervezők kérésének megfelelően” a Horia Demian Sportcsarnok előtt tartanak tüntetést az iszlamizáició ellen.

„A polgármesteri hivatal engedélyezte a tiltakozást, amelyre a szervezők 200 résztvevőt várnak” – közölte a hivatal. A kezdeményezők ugyanakkor a Facebookon rámutattak: az európai uniós vezetők által meghatározott kvótarendszer és a Bukarestben építendő mecset ellen is fel kívánnak lépni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
Hirdetés