Hirdetés

Megrongálták a Mátyás-szobrot Kolozsváron

Barna festékkel öntöttek le ismeretlen tettesek a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport talapzatát. A feltételezhetően szerdára virradóra végrehajtott vandál akció elkövetői Fadrusz János alkotásának hátsó, a Szent Mihály-templom felé néző részét rongálták meg. 

Kiss Előd-Gergely

2015. július 29., 17:262015. július 29., 17:26

2015. július 29., 19:462015. július 29., 19:46

 

Csoma Botond önkormányzati képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke a Krónikának elmondta, még nem sikerült azonosítani az elkövetőket, a városi rendőrség vizsgálja a biztonsági térfigyelő kamerák felvételeit. „Arra gyanakszunk, hogy az éjszaka folyamán történt a műemlékgyalázás, a városházának hivatalból feljelentést kell tennie ismeretlen tettes ellen” – nyilatkozta az RMDSZ-frakció vezetője.

Iulia Perşa, a városháza szóvivője kérdésünkre elmondta: elsősorban az okoz gondot a tettesek azonosításában, hogy a Főtéren felállított térfigyelő kamerák szemből filmezik a Mátyás-szoborcsoportot, így nincsenek olyan felvételek, amelyek az emlékmű hátsó részét mutatnák.
Horváth Anna alpolgármester a Főtér portálnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy amint tudomást szereztek a rongálásról, azonnal riasztották a városi és megyei rendőrséget. A helyi rendőrség elvégezte a helyszínelést, majd a kriminalisztikai osztály is kijött, hogy megvizsgálja a vandálok által használt festékanyagot. Az elöljáró azt is közölte, hogy a városháza műemlékvédő osztálya büntetőjogi feljelentést tesz az ügyben. „Egy A kategóriás műemlék megrongálásáról van szó, ez olyan bűncselekmény, amiért börtönbüntetés jár” – szögezte le Horváth Anna. Kifejtette: hacsak nem símaszkban követték el a bűncselekményt, a két térfigyelő kamera segíthet azonosításukban. Hozzáfűzte, ha a felvételek alapján mégsem sikerülne azonosítani a rongálókat, várják az esetleges szemtanúk jelentkezését, mindazokét, akik a szerdára virradó éjszaka a Főtéren jártak és valami gyanúsat észleltek.

A rongálás nyomait napokon belül eltakarítják, hangsúlyozta Horváth Anna. Mint mondta, Kolozsi Tibor szobrászművész, a szoborcsoport bronzrestaurátora csütörtök reggel ér vissza Kolozsvárra, és megígérte, megkeresi azt a hatóanyagot, amellyel a talapzatot maradandó károsulás nélkül meg lehet tisztítani a festéktől. Ez hasonló lehet ahhoz a szerhez, mellyel az aradi Szabadság-szobor piros-sárga-kék festékkel lefújt domborműveit tisztították meg pár hónappal ezelőtt.

Az RMDSZ tegnap közleményben követelte a vandalizmus elkövetőinek kézre kerítését, kifejtve, hogy a tettet a magyar kulturális örökség meggyalázásnak tekintik. Arra is emlékeztettek ugyanakkor, hogy a rendfenntartó szervek a két évvel ezelőtti rongálás elkövetőit sem állították elő. „Kolozsvár teljes közbiztonságára nézve is aggodalomra ad okot, hogy a város térfigyelő kamerákkal ellátott Főterén ilyen súlyos esetek megtörténhetnek anélkül, hogy a tettesek kilétére fény derülne, holott erre minden feltétel adott. Ismételten kérjük, hogy nemzeti szimbólumaink meggyalázását, rongálását tekintsék köztörvényes bűnözésnek, ennek megfelelően rójanak ki büntetést a tettesekre” - olvasható a Kelemen Hunor elnök által aláírt közleményben.

Mint arról beszámoltuk, nem a mostani az első alkalom, hogy vandálok rongálják meg Kolozsvár jelképét. Legutóbb 2013 áprilisában törték le ismeretlenek a szoborcsoport részét képező, földön fekvő zászló rúdját. Fadrusz János közismert alkotását 2010-2011-ben restaurálták a magyar és a román állam támogatásával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés