
Fotó: Krónika
Napirenden szerepel ugyanis egy határozattervezet, amely szerint az önkormányzat visszavonja 2004 májusában hozott határozatát, amelyben a Szentháromság Ortodox parókiának adta, és ezáltal sportpálya nélkül hagyta a református gimnázium diákjait. Erre a lépésre azután kerülhetett sor, hogy az ortodox parókia hivatalosan lemondott a területrõl. „Írásban közölték velünk, hogy már nem tartanak igényt a területre\" – nyilatkozta a Krónikának Marcel Boloº, az önkormányzat ingatlankezelõ igazgatóságának vezetõje. Az ingatlankezelõ igazgatóság ezért a ma délben kezdõdõ ülésen a tanács elé terjeszt egy határozattervezetet, amelyben a korábbi dokumentum visszavonását kéri. „Azt is javasoljuk, hogy a területet 49 évre a Lorántffy-gimnázium kapja meg ingyen használatra. Már csak a tanácsosokon múlik, hogy egyetértenek-e a javaslattal\" – hangsúlyozta Marcel Boloº. Az igazgató ugyanakkor cáfolta a Jurnal Bihorean helyi lap értesülését, hogy a görögkeletiek azért mondtak volna le a sportpályáról, mivel az önkormányzat pénzt ajánlott fel nekik cserébe. Mint mondta, a mai ülés napirendjén szerepel ugyan egy határozattervezet, amely szerint a parókia ötszázezer lejben részesül a városkasszából, amit templomépítésre fordíthat, de ez Marcel Boloº szerint „másik probléma\", semmi köze a sportpályaügyhöz. Értesüléseink szerint Florian Puºcaº ortodox pap a pénzt egy Rogériusz negyedbeli templom építésének befejezésére fordítaná. A lelkészt lapzártánkig nem sikerült elérnünk. Pásztor Sándor, a helyi RMDSZ-frakció vezetõje megerõsítette lapunknak, hogy a sportpályaügy szerepel a mai napirenden, de mint mondta, a tanácsülés elõtt nem nyilatkozhat érdemben errõl. „Nagyon kényes ügy, amit mindenképp meg szeretnénk oldani. Csak annyit mondhatok, hogy tárgyalások folynak, és minden eddiginél nagyobb esély van arra, hogy a gimnázium visszakapja a sportpályát\" – fogalmazott Pásztor. „Nagy reménységgel várjuk a döntést\" – jelentette ki a Krónikának Csûry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) ügyvezetõ püspöke. Az egyházi elöljáró beszámolt arról, hogy kedden találkozott Sofronie Drincec nagyváradi ortodox püspökkel, aki személyesen közölte vele, hogy egyháza hivatalosan lemond a sportpályáról. „Ezáltal adott a lehetõség, hogy megkapjuk. A tanácsosok lelkiismeretén múlik, hogy sikerül-e\" – vélte Csûry István. A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium épületét 2003-ban kapta vissza az egyház. Mivel az ingatlan melletti sportpálya jogilag soha nem volt az iskoláé, azt azzal a feltétellel kapta meg, hogy helyette új pályát épít az ingatlanból kiköltözött Andrei ªaguna Szakközépiskolának. Az építésre az iskola haladékot kért. Utóbb azonban kiderült, hogy az önkormányzat a sportpályát 2004 májusában az ortodox parókiának adta, amelynek lelkésze lelakatolta a területet. A KREK a közigazgatási bíróságon perelt a területért, majd vasárnaponként imatüntetéseket szervezett. Az RMDSZ-frakció többször is megpróbált megoldást találni a sportpályaügyre, mindeddig sikertelenül. Az inkriminált tanácsi határozat visszavonására is történt már kísérlet, a javaslatot azonban csak a hét RMDSZ-es önkormányzati képviselõ szavazta meg, a húsz román nemzetiségû tanácsos ellenezte. (fotó: archív)
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.