
Fotó: Veres Nándor
Egyelőre megoldódott a Hargita megyei tanügyi alkalmazottak bérezési kérdése: a tanfelügyelőség a minisztériumi előírásoknak megfelelően elvégezte a kiigazításokat a személyzet számára vonatkozóan az online nyilvántartásban, így az érintettek időben megkapják augusztusi fizetésüket.
2015. szeptember 07., 17:252015. szeptember 07., 17:25
Görbe Péter megyei főtanfelügyelő közölte: a juttatásokat már elkezdték utalni a tanintézeteknek, a bérek kiadását pedig „külső tényezők már nem akadályozzák, gondok legfeljebb akkor lehetnek, ha a tanintézetekben nem készültek fel a fizetések szétosztására”.
Görbe Péter ugyanakkor rámutatott: a kiigazítás még az előző tanévre vonatkozó személyzeti kvóta alapján történt, a 2014/2015-ös iskolai év ugyanis hivatalosan augusztus 31-én ért véget. A korrigálást így szeptemberben ismét el kell végezni az új, a leépítések nyomán létrejövő sarokszámok alapján, vagyis az adatbázisból törölni kell a megszüntetett állásokat, a minisztérium ugyanis az e havi béreket már csak így tudja átutalni.
A helyzetet azonban továbbra is nehezíti, hogy – noha már csak egy hét van hátra az új tanév kezdetéig –, a leépítést még mindig nem hajtotta végre mindegyik érintett tanintézet. A minisztérium ráadásul múlt héten kiadta a hivatalos szabályzatot arra vonatkozóan, hogy a diákok létszámához viszonyítva pontosan hány állást kell megszüntetni, az előírás pedig szigorúbb, mint amire a tanfelügyelőség számított. Görbe Péter szerint egyebek mellett emiatt – de más tényezők miatt is – a tanügyi szakszervezetek valósággal megostromolták az oktatási tárcát, amely ennek nyomán ígéretet tett arra, hogy újabb pontosító szabályzatot küld.
A főtanfelügyelő szerint az is elképzelhető, hogy a leépítés kapcsán engedményeket ad a minisztérium, de amíg az újabb útmutatás nem érkezik meg, nem tudják véglegesíteni az elbocsátásokat, illetve a bérekre vonatkozó kiigazítást sem tudják végrehajtani.
Múlt héten számoltunk be arról, hogy az oktatási minisztérium nem hagyta jóvá a tanfelügyelőség által a bérekre igényelt összeg kiutalását, mivel a fizetések elosztásáért felelős programban a jóváhagyotthoz képest több alkalmazott szerepelt. A Hargita megyében működő 125 oktatási intézmény közül 89-et érint a megszorító intézkedés. A tanintézetek többségében már véglegesítették a leépítési tervet, de van még néhány iskola, ahonnan nem küldték el a jelentést – tájékoztatott a főtanfelügyelő, aki reményei szerint a héten sikerül megoldani a problémát.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!