Hirdetés

Megért egy misét az útfelújítás Udvarhelyen

Szentmisén mondtak hálát a szombatfalvi útfelújítási munkálatokért a székelyudvarhelyiek, a szerda délután tartott liturgiát maga Bunta Levente polgármester kérte – tudtuk meg László Attila szombatfalvi római katolikus plébánostól. 

Bálint Kinga Katalin

2015. november 05., 19:282015. november 05., 19:28

A Székelyudvarhelyhez tartozó Szombatfalván több utca aszfaltozását fejezték be nemrég, a felújítási munkálatokról szóló értesítőt azonban szokatlan módon nem csak a sajtóhoz juttatta el a polgármesteri hivatal, hanem a szombatfalvi Szent György római katolikus templom híveihez is.

A Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala aláírással, Székelyudvarhely és Udvarhelyszék címerével ellátott értesítő november 4-ére hálaadó szentmisére hívta a templom közösségét.

„Tisztelettel értesítjük Önöket, hogy november 4-én, szerdán 17 órától hálaadó szentmisére kerül sor a Szent György Római Katolikus Templomban, amely keretében köszönetet mondunk, és hálánkat fejezzük ki, hogy a szombatfalvi városrészen eredményesen elvégezhettük a modernizálási és építési munkálatokat. (…) A jövőben szándékunkban áll további modernizálási munkálatokat elvégezni” – olvasható az értesítőben. Az ügyben Bunta Levente polgármestert és Bálint Attila városházi szóvivőt is meg szerettük volna szólaltatni, azonban csütörtök koraestig egyikük sem nyilatkozott az értesítő „kampányvoltáról”.

László Attila szombatfalvi római katolikus plébános lapunknak elmondta, hogy a szentmisét Bunta Levente polgármester kérte, biztosítva arról, hogy a templomban semmiféle beszéd vagy politikai töltetű cselekedet nem zajlik majd. A plébános hozzáfűzte, csakis ilyen feltételek mellett vállalta a szertartás lebonyolítását.

Mint elmondta, szándékra bármilyen más esetben is végeznek szentmisét, és úgy tudta, csupán a környéken lakók körében hirdetik meg a szertartást. Kérdésünkre, hogy a polgármester magánemberként vett-e részt a misén, úgy fogalmazott: ezt nem tiszte megítélni. Hangsúlyozta, papként nem érezné helyénvalónak, hogy részt vegyen a politikai életben vagy kampányban, és továbbra is eszerint fog cselekedni.

Az értesítőből egyébként kiderül, hogy a Méhek, Mező, Szombatfalvi, Templom és Bartók Béla utcában újult meg az úttest, ezenkívül járdarészeket alakítottak ki a Sas és Szombatfalvi utcában. A történelmi egyházak és a polgármesteri hivatal együttműködéseként Szombatfalván idén egy modern, ökumenikus ravatalozó is épült az Ugron Gábor utcában, az ehhez vezető utat is járhatóvá tette a városháza által megbízott kivitelező.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés