
Fotó: Veres Nándor
Ötvenezer lejes bírságot rótt ki a fogyasztóvédelmi felügyelőség a Román Vasúttársaságra (CFR) a hideg beállta óta észlelt nem megfelelő utazási körülmények miatt.
2016. január 10., 18:452016. január 10., 18:45
2016. január 10., 19:072016. január 10., 19:07
A fogyasztóvédelmi felügyelők kedden lakossági bejelentésre ellenőrizték az állami vasúttársaság néhány szerelvényét, és számos hiányosságot tapasztaltak.
Többek között konstatálták, hogy a hálókocsikba befolyt a víz, nem működtek a mosdók, illetve egyes vonatok több mint másfél órát késtek. A fogyasztóvédők a bukaresti Északi Pályaudvaron végzett ellenőrzések során havas vagonokat is találtak forgalomban, de arról is meggyőződhettek, hogy a CFR nem tájékoztatta utasait a szerelvények késéséről. A Mediafax hírügynökség szerint az ellenőrzés során 359 vonatnál figyeltek meg késést, összesen 2677 percet. Ezek 70 százalékát a nem megfelelő infrastruktúra, a többit műszaki meghibásodás okozta. A felügyelők a tapasztalt problémák mielőbbi orvoslását kérték a vasúttársaságtól.
A CFR egyébként bejelentette, hogy a téli időjárás miatt korlátozzák a vasúti közlekedést, így késésekre kell számítani. Arra kérték az utasokat, hogy telefonon vagy az állomásokon érdeklődjenek a menetrendről, és kérésre visszatérítették a megvett jegyeknek az árát.
A hideg miatt több szerelvény meghibásodott, például a Szatmárnémeti–Bukarest-gyorsvonat mintegy kétórás késéssel érkezett a célállomásra, akárcsak a Craiováról a fővárosba tartó gyors. Szerdán egy Ploieşti-ből Bukarestbe tartó szerelvény meghibásodott, és az utasokat csupán egy óra várakozás után sikerült átültetni egy másikra. A késés mellett az utasok a vonatokon tapasztalt hidegre is panaszkodtak, egy olvasónk szerint például a Kolozsvár–Beszterce-útvonalon közlekedő személyvonaton sem szerdán, sem vasárnap nem volt fűtés.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!