2011. április 05., 08:282011. április 05., 08:28
A megye 11 kórházából kilencben összesen több mint 800 alkalmazottra lenne még szükség. Az elmúlt évben Máramarosban 29 orvos, valamint 135 ápoló hagyta el állását, és vállalt külföldön munkát.
A máramarosszigeti városi kórházban szinte minden osztályra elkelne még szakorvos.
„Az itteni kórházban súlyosabb a helyzet, mint az egyetemi központokban vagy a megyeszékhelyeken. Az orvosi lefedettség jelenleg 52 százalékos, az elfogadott költségvetés pedig nem engedi meg, hogy újabb orvosi személyzetet alkalmazzunk – tudtuk meg a kórházigazgatótól. A legnagyobb hiány a pszichiátrián, valamint az intenzív terápián van. „Aneszteziológus jelen pillanatban csak egy van, aki az egész kórház súlyos eseteiért felel, így nem csoda, ha nem lehet állandóan itt” – mesélte az intenzív osztály főasszisztensnője.
A máramarosszigeti kórháznak egyébként még tíz altatóorvosra és intenzív terápiás orvosra lenne szüksége. Pszichiáterre pedig tizenegyre – áll a közleményben. „Pszichiáterekre azért is van égetően szükség, mert a máramarosszigeti kórházban várhatóan idén létrehoznak egy mentális egészségügyi központot, ahol napközben foglalkoztatnák a kórház pszichiátriai osztályára beutalt pácienseket. Eddig ezeket a betegeket úgy foglalkoztatták, hogy munkára fogtuk őket, sepregetni, hullákat, ételt szállítani, azonban ők is ugyanúgy a kórház páciensei, mint mások, így nem szabad dolgoztatni őket” – részletezte Vasile Ştefanca, a máramarosszigeti kórház menedzsere. Éppen ezért alkalmaztak beteghordókat.
Több osztályon kizárólag nyugdíjas orvosok dolgoznak. Ilyen például a radiológia, ahol ha a három nyugdíjas, szerződéssel alkalmazott orvos nem lenne, az osztály működésképtelenné válna. Többen jelezték, hogy kimennének külföldre, így a helyzet egyre rosszabb lesz, mondta a kórházigazgató. „Akik elmennek, megpróbáljuk rávenni őket, hogy vegyenek ki egyéves fizetetlen szabadságot, így tudjuk őket ideiglenesen helyettesíteni másokkal. Azonban ha végleg lemondanak az állásról, az megszűnik, így nem alkalmazhatunk senkit a helyükre” – vázolta fel a helyzetet Ştefanca. A menedzser pozitívumokról is beszámolt, elmondta, hamarosan korszerűsítik a kórház járóbeteg-ellátó osztályának bejárati részét, ezáltal páciensbarátabb lesz az intézmény.
Szóba elegyedtünk két fiatal ápolónővel, akik hamarosan itthagyják a kórházat. Belgiumba készülnek, ott egy öregotthonban dolgoznak majd, megközelítőleg 2000 euró bruttó fizetésért. Elmondták: jobb jövőt szeretnének a családjuknak biztosítani, hiszen itt nincs becsülete a munkájuknak, a bérek egyre alacsonyabbak, míg a munka egyre több. Vannak mások, akik fiatal koruk ellenére sem hagynák itt a munkahelyüket. Az egyik ápolónő bevallotta, már kapott egy angliai állásajánlatot, 1500 fontot kínáltak neki, de inkább marad, hiszen családja, kisgyermeke van, akit nem szívesen hagyna itt. Egy másik orvosnőnek Új-Zélandon kínáltak állást, de családjára hivatkozva ő is viszszautasította.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!