Hirdetés

Médiában dolgozók a szentévben: nem elég a tényközlés, reményt is kell nyújtaniuk – Erdélyben is megtartották a jubileumot

Médiában dolgozók

Médiában dolgozók és önkéntesek találkozója a kolozsvári Szent Mihály plébánia hittantermében

Fotó: Cziple Hanna Gerda

A jubileumi szentévben a társadalom egészét átfogó, hivatáserősítő találkozókat szerveznek Erdélyben is. Az első ilyen ünnepséget a társadalmi kommunikációban, médiában dolgozók tiszteletére szervezte a Gyulafehérvári Főegyházmegye Csíksomlyón és Kolozsváron. A kincses városbeli eseményen jártunk, ahol a szervezőkkel, Bőjte Csongorral, a Szent Mihály plébánia segédlelkészével, a Verbum Egyesület igazgatójával és Darvas Piroska segítőnővérrel beszélgettünk a hivatáserősítésről, a médiában dolgozók előtt álló kihívásokról.

Kiss Judit

2025. január 27., 19:152025. január 27., 19:15

Ferenc pápa meghirdette, hogy a szentév során a társadalom egészét átfogó, hivatáserősítő találkozókat szerveznek mindenhol, megszólítva a különböző foglalkozási ágak képviselőit. Köztük az első alkalom a társadalmi kommunikációban, médiában dolgozók jubileuma volt,

amelyet a napokban Rómában is ünnepeltek, Erdélyben pedig két helyszínen tartotta meg a Gyulafehérvári Főegyházmegye az elmúlt hét végén.

Hirdetés
Médiában dolgozók Galéria

A kolozsvári Szent Mihály-templomban Kerekes László segédpüspök beszélt a társadalmi kommunikációban dolgozók munkájának fontosságáról

Fotó: Cziple Hanna Gerda

Mivel Erdély különböző régióiban élnek a főegyházmegye területén szolgálatot teljesítő szakemberek és önkéntesek, ezért a szentévet előkészítő bizottság két helyszínen szervezte meg a találkozót, Csíksomlyó és Kolozsvár központtal.

Újságírónak lenni több mint foglalkozás

„Keveseknek adatik meg a római zarándoklat lehetősége, ezért a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye a római központi eseményekkel egy időben főegyházmegyénk egy-egy központi templomában is megszervezi a szentévi zarándoklatokat, jubileumi találkozókat. E meghívás alkalom arra is, hogy köszönetet mondjunk munkátokért, a pontos és hiteles tájékoztatásért, egyházunkért, az egész társadalomért végzett hűséges, sok erőt és az egész embert felemésztő szolgálatotokért!” – szerepelt az eseményre való meghívásban.

Médiában dolgozók Galéria

Kis csoportos beszélgetések keretében beszéltek meg hivatásukkal kapcsolatos lényegi kérdéseket a kolozsvári találkozó résztvevői

Fotó: Cziple Hanna Gerda

A kommunikációban dolgozó szakemberek védőszentje Szalézi Szent Ferenc (1567–1622), az ő liturgikus emléknapjához igazították a római, de az erdélyi eseményeket is. Ferenc pápa e napon felhívást intézett a médiában dolgozókhoz, kiemelve, hogy védjék meg és óvják a sajtószabadságot és a gondolat szabadságát, vele együtt pedig a tájékozottsághoz való alapvető jogot. „Újságírónak lenni több mint foglalkozás: hivatás és küldetés.

A kommunikációban dolgozók ma alapvető szerepet játszanak a társadalomban azzal, hogy elmondják a tényeket és ahogyan tálalják azokat. Tudjuk, hogy a nyelvezet, a hozzáállás, a stílus meghatározó lehet abban, hogy egy reményt gyújtó, hidakat építő és kapukat nyitó kommunikációt közvetít-e,

vagy egy olyan kommunikációt, amely növeli a megosztottságot, a társadalmi polarizációt, a valóság leegyszerűsítését” – fogalmazott a katolikus egyházfő.

Médiában dolgozók Galéria

Bőjte Csongor (középen) köszöntötte a sajtó munkatársait

Fotó: Cziple Hanna Gerda

„A mindennapi kommunikációban is ragyogjon föl a remény”

A társadalmi kommunikáció területén dolgozók tiszteletére Csíksomlyón és Kolozsváron szervezett eseményeken is elhangzottak Ferenc pápa gondolatai. A kincses városbeli, bensőséges hangulatú, vasárnap délutáni-esti rendezvény egyik részét a Szent Mihály Plébánia hittantermében rendezték, a másik része a Szent-Mihály templomban tartott, Kerekes László segédpüspök által celebrált ünnepi szentmise volt – amelynek idejére Erdély egyik legikonikusabb temploma teljesen megtelt.

Médiában dolgozók Galéria

Darvas Piroska segítőnővér vezette mindkét helyszínen a társadalmi kommunikációban dolgozók lelki ráhangolódását

Fotó: Cziple Hanna Gerda

A segédpüspök is kiemelte az építő jellegű, hidakat képezni képes és reményt nyújtó társadalmi kommunikáció fontosságát. Rámutatott, hogy a 2025-ös jubileumi szentév a remény éve, és a médiában, sőt a mindennapi kommunikációban is arra kellene törekedni, hogy a remény fölragyogjon.

Szentév: tanárokat, orvosokat, gyászolókat, családokat is megszólítanak

A Szent Mihály plébánia hittantermében a médiában dolgozók számára szervezett, meghitt, családias rendezvényen a kolozsváriakat, valamint a Nagyváradról és Nagybányáról érkezetteket Bőjte Csongor, a Szent Mihály plébánia segédlelkésze, a Verbum Egyesület igazgatója köszöntötte.

Médiában dolgozók Galéria

Médiában dolgozók találkozója Csíksomlyón a Jakab Antal Házban

Fotó: Cziple Hanna Gerda

A Verbum Egyesület adja ki a Vasárnap, a Keresztény szó című lapokat, égisze alá tartozik a romkat.ro portál, valamint a Verbum Kiadó. Bőjte Csongor kérdésünkre elmondta, fontosnak tartja, hogy a szentév keretében megtarthatták a társadalmi kommunikációban dolgozók jubileumát is, hiszen fontos munkát végeznek.

Médiában dolgozók Galéria

Médiában dolgozók, önkéntesek csíksomlyói találkozója

Fotó: Cziple Hanna Gerda

„Ahogyan a szentévben majd sorra megszólítjuk a társadalom egy-egy szeletét, az egyes területen dolgozó szakembereket, különböző életállapotban élőket, úgy a médiában dolgozók megszólítása is lényeges.

Megszólítjuk sorra többek közt a pedagógusokat, az egészségügyben, igazságszolgáltatásban dolgozókat, önkénteseket, családokat, időseket, szülőket, nagyszülőket, gyásszal élőket – tehát a társadalom egészét. Az ünnep célja, hogy kicsit megállásra, és hivatásunk erősítésére késztessen:

ilyenkor jó felülvizsgálni, miként, miért dolgozom, hogyan élem meg a munkámat” – mondta Bőjte Csongor.

Médiában dolgozók Galéria

Csíksomlyón Kovács Gergely érsek celebrálta a szentmisét

Fotó: Cziple Hanna Gerda

Kifejtette, mindenkit erre hív a szentév, hogy kicsit felfrissítse a reményt, hogy mindaz, amit megélnek az emberek a mindennapjaikban, amit dolgoznak, annak a Jóisten tervében helye van, teremtő szándékának a része.

Szolgálja az igazságot, de utat is mutasson a média

„A Gyulafehérvári Főegyházmegyében teret és alkalmat biztosítunk arra, hogy az emberek kicsit megálljanak, az egyes szakterületeken munkálkodók találkozzanak egymással: az orvosok, a pedagógusok, a gyászolók, stb. Erdélyi sajátosság, hogy ilyenkor nemcsak katolikusok, hanem más felekezetűek is jelen vannak. Hiszen mindannyian a »remény zarándokai« vagyunk” – fogalmazott Bőjte Csongor.

Médiában dolgozók Galéria

A médiában dolgozók számára szervezett lelki ráhangolódás „kulcsszavai”

Fotó: Cziple Hanna Gerda

A kincses városi segédlelkész kifejtette, ezeken az alkalmakon jó előre- és visszatekinteni, megállni a Jóisten előtt, frissíteni, erősíteni, újrafűzni a vele való kapcsolatunkat.

„Ami a médiában dolgozókat illeti: valamiképp a »remény magvetőinek« kellene lenniük. Amikor hírt adnak valamiről, történéseket közölnek, nem elég a tényszerűség,

hanem azt is meg kéne mutatniuk, hol rejlik a továbblépésnek, a sebek gyógyításának a lehetősége. Nem elég feltépni sebeket a társadalmi kommunikáció során, hanem utat is kellene mutatni. Hiszen a médiában dolgozók is alakítják, formálják a társadalmat, ezért nagy a felelősségük, hogy milyen irányba teszik ezt. Ez nem jelenti azt, hogy a nehézségeket, igazságtalanságokat el kellene lepleznie a médiának, sőt. Az igazságot kell szolgálni, de fontos, hogy a tényközlésen túl tudjunk a jövőbe tekinteni, tudjuk a társadalmat jó irányba alakítani – és ez is az újságírók feladata” – hívta fel a figyelmet Bőjte Csongor.

Médiában dolgozók Galéria

Urbán Erik, az Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke a csíksomlyói szentmisén

Fotó: Cziple Hanna Gerda

A médiában dolgozóknak is szükségük van lelki feltöltődésre

A résztvevők lelki ráhangolódását Darvas Piroska segítőnővér vezette. A Segítő Nővérek Kongregációja Szent Ignác (azaz jezsuita) lelkisége szerint élő, nemzetközi, pápai jogú szerzetesközösség, amelynek erdélyi tagjai is vannak: Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszentdomokoson és Gyergyószentmiklóson végzik hivatásukat.

Médiában dolgozók Galéria

Az impozáns Szent Mihály-templomban tartották a szentmisét vasárnap este

Fotó: Cziple Hanna Gerda

Darvas Piroska kérdésünkre elmondta, lelki megerősödést célzó rendezvény volt a közös gondolkodásra, a kihívások megosztására irányuló csíksomlyói és kolozsvári esemény.

„Azért is tartom fontosnak ezeket a találkozókat, mert kiváló alkalom, hogy a médiamunkások, akik úgymond »kifelé« szolgálnak, »befelé« is töltekezzenek. A Jóisten mint »magvető« feléjük is szórja a magot, amelyet ők munkájuk során tovább adnak a társadalomban.

Médiában dolgozók Galéria

Jakab Gábor pápai káplán, szentszéki tanácsos, a kolozsvári Kerekdombon szolgáló plébános a találkozón

Fotó: Cziple Hanna Gerda

Ezért választottam elmélkedésre Van Gogh Magvető című festményét, valamint a magvető példázatát. Azért választottam ezt a festményt, mert a magvető mint archetípus nagyon is vonatkoztatható a kommunikációban dolgozókra, akik a szóval dolgoznak” – emelte ki Darvas Piroska. Hozzátette, a médiában, kommunikációban való munkálkodás nagyon nehéz és fontos feladat, ezért is van szükségük az ott dolgozóknak lelki feltöltődésre, lelki energiára a továbbiakhoz.

Médiában dolgozók Galéria

Dr. Kerekes László segédpüspök kiemelte az építő jellegű, hidakat képezni képes társadalmi kommunikáció fontosságát

Fotó: Cziple Hanna Gerda

Segítő Nővérek Erdélyben: az útkeresésben támogatnak

A Segítő Nővérek szerzetesrendet Eugenie Smet alapította Párizsban, 1856-ban, és immár 30 éve a Gyulafehérvári Főegyházmegyében is működik közösség. „Én vagyok az első Segítő Nővér Erdélyből, aki ebbe a közösségbe belépett 1994-ben. Nővértársaimmal együtt lelkigyakorlatokat vezetünk, úgynevezett lelki kísérést – van köztünk, aki egyébként orvosként, pedagógusként is dolgozik. Én magam teológiát tanultam, Bécsben doktoráltam teológiából, és szociális munkát végeztem, és önkéntesként dolgozom a Mária Rádiónál is: van egy kétheti műsorom, amelynek címe Útkeresés” – mondta el Darvas Piroska.

Médiában dolgozók Galéria

A kolozsvári találkozó résztvevői Van Gogh Magvető című festményéből kiindulva is elmélkedtek

Fotó: Cziple Hanna Gerda

Az újtusnádi születésű segítőnővér azt is elmondta,

most már második éve Kolozsváron él és dolgozik, 16 évig Csíkszentdomokoson vezette a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házat, azt megelőzően hét éven át Marosvásárhelyen, az egyetemi lelkészségen végezte a hivatását.

Médiában dolgozók Galéria

Bőjte Csongor, a Szent Mihály plébánia segédlelkésze is köszöntötte a médiában dolgozókat

Fotó: Cziple Hanna Gerda

„Jelenlegi munkám itt Kolozsváron, hogy az útjukat kereső fiatalok mellé szegődjem, segítek nekik döntéshozatalban, megkülönböztetésben, orientálódásban. A lelki kísérésben az a fontos, hogy a Jóistennel együtt keresi az ember a saját életútját, a hivatását” – mondta el Darvas Piroska.

Médiában dolgozók Galéria

Jakab Gábor plébános (előtérben)

Fotó: Cziple Hanna Gerda

Médiában dolgozók Galéria

Kötetlen beszélgetések alakultak ki spontán módon a találkozón

Fotó: Cziple Hanna Gerda

korábban írtuk

Jubileumi szentév: megnyitották a remény jegyében Gyulafehérváron is
Jubileumi szentév: megnyitották a remény jegyében Gyulafehérváron is

Megnyitották a jubileumi szentévet a Gyulafehérvári Főegyházmegyében vasárnap. A jubileumi szentév a remény jegyében zajlik.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés