2011. július 04., 07:272011. július 04., 07:27
A politikus szerint egyértelmű, hogy Băsescu szándéka komoly, ugyanis már az RMDSZ vezetőivel megtartott megbeszélésen jelezte: felelősségvállalással is kész elfogadtatni a tervezetet. A képviselő hozzáfűzte, nem tartja célszerűnek a kisebbségi törvény erőltetését a júliusi rendkívüli ülésszakban, ugyanis a koalíció eddig is a demokrata-liberális (PDL-s) honatyák távolmaradása miatt nem tudott elfogadni fontos törvényeket, így nem valószínű, hogy pont a rendkívüli ülésszakon vesz részt valamennyi PDL-s politikus, márpedig a szenátusban a kormánytöbbség mindössze egyetlenegy szavazaton múlik. Máté András ugyanakkor elmondta: az őszi ülésszakon kerül sor a magas rangú közhivatalnokok jogállását és bérezését szabályozó törvény elfogadására, és módosítják a népszavazást szabályozó törvényt. Hozzáfűzte, ez azért lényeges, mert mindkét jogszabály fontos a PDL-nek, így őszszel jobbak lesznek az RMDSZ tárgyalási pozíciói.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!