2011. december 20., 07:322011. december 20., 07:32
Mint ismeretes, a 99 százalékban a nagyváradi önkormányzat tulajdonában álló Nagyváradi Vízmű Rt. az európai uniós pályázatnak köszönhetően kohéziós alapokból korszerűsítené a megyeszékhely teljes víz- és csatornahálózatát, illetve még nyolc környező települését.
Bihar község azonban már korábban jelezte: nem hajlandó részt venni a projektben, tekintve, hogy a korszerűsítéssel párhuzamosan a váradi vízmű regionális szolgáltatóvá válna, és a település vízellátását is átvenné – jóval drágábban, mint a mostani bihari vízdíj. A pályázatot már egy évvel ezelőtt, 2010 karácsonyán nyertesnek nyilvánították, ám most úgy tűnik, azzal, hogy Bihar nem kér a modernizálásból, nemcsak a neki járó 5,8 millió eurós vissza nem térítendő támogatás vész el, hanem a projekt teljes értékéből, mintegy 80 millió euróból számított 10 és 25 százalék közötti büntetés kifizetésére is kötelezheti a tervben résztvevőket az Európai Unió.
Delorean Gyula a Krónikának elmesélte: a napokban Ilie Bolojan nagyváradi polgármesterrel közösen a helyszínen próbálták jobb belátásra bírni a bihari elöljárót, Nagy Gizellát, illetve az alpolgármestereket és az önkormányzati képviselőket, ám mindhiába. Bolojan azzal fenyegetőzött, hogy az esetleges büntetés okozta kár megtérítését bírósági úton követeli majd Bihartól, majd azt is felajánlotta, hogy a megnövekedett vízszámlákat két éven át csökkenő mértékben szubvencionálja majd a váradi városvezetőség a bihariaknak, hogy az áremelkedés ne legyen túl drasztikus, ám a képviselőknek ez a megoldás sem volt elég jó. Amennyiben Bihar hivatalosan is értesíti az Aparegio projekt lebonyolítóit a kiszállásról, az Unió kiszabhatja a büntetést, amelyet Nagyvárad saját költségvetésből, a kisebb települések pedig a megyei tanács segítségével törleszthetnek.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.