
Fotó: Gecse Noémi
Márton Áron erdélyi püspökről készült mellszobrot avattak vasárnap a tusnádfürdői Kisboldogasszony plébániatemplom kertjében a Magyarország miniszterelnökségének nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett Márton Áron-emlékév keretében.
2016. május 22., 16:422016. május 22., 16:42
Az ünnepi eseményen Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár úgy fogalmazott: Márton Áron szerette nemzetét, amelynek tagja volt, és amelynek pásztora és közbenjárója lett. „Márton Áront az erdélyi magyarsággal a szeretet kötötte össze. Ezt érezte, tapasztalta meg mindenki, akivel találkozott” – emelte ki az államtitkár.
Potápi arról is beszámolt, hogy amikor meghirdették az emlékévet – amelynek fővédnöke Áder János köztársasági elnök és Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek –, még nem gondoltak arra, hogy milyen csodálatos kincset sikerül feltárniuk. Kiderült, hogy „nem egy elfelejtetett hagyatékot” kell leporolniuk, hiszen örömmel tapasztalhatták, hogy milyen sokan kívánnak csatlakozni a kezdeményezéshez, illetve szerveznek megemlékezést. „Márton Áron munkáiban, leveleiben, beszédeiben a legtöbbet használt szó a kötelesség. Mert hitte, hogy azért a népért, amely rábízatott, kötelességgel tartozik – a most élőkért és a jövő nemzedékért egyaránt. Ennek a példának kell előttünk állnia” – hangsúlyozta Potápi Árpád.
Az égetett kerámiából készült mellszobor Túri Török Tibor keszthelyi szobrászművész alkotása, és a tavaly augusztus 20-án Balatonalmádon felavatott Márton Áron-szobor mása, melyet akkor Tusnádfürdő adományozott a Balaton-parti testvérvárosi településnek. Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere rámutatott: eredetileg köztéren akarták elhelyezni a szobrot, de a bonyolult bürokratikus eljárás miatt végül úgy döntöttek, hogy a templomkert lesz az alkotás otthona. „Remélem, hogy a szobor időtlen időkig megmarad, és méltán fognak megemlékezni az utódok a nagy püspökről” – fogalmazott az elöljáró az ünnepségen.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!