Marosvásárhelyen eltemették a magyar dráma kiválóságát

Könnyű álmot kívántak Sütő Andrásnak „Sütő András lassított, késleltetett vértanúhalált halt. Ez pedig másféle halál, mint amit általában a sors rendel.” Csoóri Sándor író, a Magyarok Világszövetsége volt elnöke emlékezett e szavakkal Sütő Andrásra szombaton, a marosvásárhelyi vártemplomban felállított ravatal mellett. A gyászbeszédet mondók közül ő vetette fel talán a leghangsúlyosabban, hogy az író halála a 16 évvel ezelőtti marosvásárhelyi véres események következménye. Betegsége szálai ugyanis 1990. március 20-áig, a magyar vezetők elleni dorongos támadásig vezethetők vissza. Addig a pillanatig, amikor az autóbuszokkal Marosvásárhelyre szállított felbőszített hodáki és libánfalvi románok félholtra verték, és fél szemére megvakították az írót. Csoóri Sándor el-elcsukló hangon idézte: Sütő András olyan lelki nyugalommal tudott a haláláról beszélni, mintha valamely színpadi hőse beszélne.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2006. október 09., 00:002006. október 09., 00:00

A dorongos támadásra több szónok is kitért beszédében. A Román Írószövetség üzenetét hozó Mircea Dinescu úgy vélte, most kellettek volna az autóbuszok, hogy az író koporsója mellé hozzák a falvakról a virágcsokros megemlékezőket. Dinescu szerint a román irodalomnak nem volt olyan rangú drámaírója, mint Sütő András. „Melyik nemzet tartaná már-már természetesnek, hogy páratlanul szépszavú írója gyertyás, könyves tüntetés élén menetel, majd a bajban is legelöl már-már életével fizet az övéi szabadságáért. Melyik nemzet várja el írójától, hogy műve és élete egymásra rímeljen, szavai és tettei ugyanazt üzenjék” – sorolta a költői kérdéseket Markó Béla. Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, Sütő Andrásnak igazán lett volna oka sötéten látni a jövőt, lett volna oka arra, hogy 1990-es tapasztalatai után búcsút intsen Erdélynek, és áttelepedjék Magyarországra. „De ő hazajött, itt élt tovább, itt reménykedett, itt biztatott minket, itt éreztük a szeretetét” – világított az író élete példázatára Markó.
„Könnyű lesz-e az álma? Ezt Isten majd rendezi. De könnyű lesz-e a mi álmunk? Ő biztosan azt mondaná: igen” – parafrazálta az Anyám könnyű álmot ígér könyvcímet Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke. Kubik Anna színművész, több Sütő-dráma színpadi előadásának női főszereplője az írói utasításokról beszélt. Ezek közé sorolta azt is, hogy a színészek nevében gyászbeszédet mond a koporsó mellett. Görömbei András debreceni irodalomtörténész „a magyarság égtartó emberének” nevezte az elhunyt írót, akinek életműve ebben a közösségi felelősségtől menekülő világban a közösségi sorsvigyázás példája.
A gyászoló gyülekezetben sokan küszködtek a könnyekkel Csiha Kálmán nyugalmazott református püspök gyászbeszéde alatt. A püspök egy szellemi lovagrend tagjaként idézte Sütő Andrást. Mint mondta, e lovagrend tagjai abban különböznek az értelmiségi bérmunkásoktól, hogy tudják, van nemzetük, van múltjuk, van egyházuk. Sütő András úgy írt, hogy szavainak íze volt. „Ahhoz azonban, hogy a só ízet tudjon adni, ki kell bányászni, meg kell őrölni” – utalt az író őrlődéseire a püspök, aki egy másik metaforájában Sütő Andrást gyertyának, Erdélyt gyertyatartónak láttatta.
A vártemplom egyébként szűknek bizonyult az emlékezők számára. A gyászoló gyülekezetből több százan a templom külső falainál elhelyezett hangszórókból hallgatták a beszédeket. A gyászszertartás előtt az RMDSZ vezető politikusai álltak díszőrséget a koporsó mellett, és pártállástól függetlenül jelentek meg a temetésen a magyarországi politikusok, közéleti személyiségek is. Szili Katalint, Dávid Ibolyát és Németh Zsoltot több politikustársa elkísérte Marosvásárhelyre, de ott ballagott a gyászmenetben Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. Sütő Andrást a marosvásárhelyi református temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírjára több száz koszorú került.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút
2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének