2011. május 23., 08:162011. május 23., 08:16
Ma egyeztetnek az esetleges közös marosvásárhelyi polgármesterjelöltről az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei vezetői. Míg utóbbi alakulat már az esetleges protokollum szövegét is elkészítette abban a reményben, hogy a jelenlévők aláírják azt, az RMDSZ politikusai szerint korai még megegyezésről beszélni. Az egyezménytervezet szerint a jelöltnek dinamikus, köztiszteletben álló személynek kell lennie, akit mindhárom alakulat elfogad – a kezdeményezők konzultációsorozat során választanák ki, melyben számítanak a történelmi egyházak és a civil szervezetek közreműködésére is. Kelemen Atilla megyei RMDSZ-elnök azonban a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott, neki csak a közös jelölt kiválasztásáról volt tudomása, a protokollumról nem. Kifejtette, a szövetség számára is fontos, hogy a polgármesteri széket magyar, lehetőleg RMDSZ-es jelölt foglalja el, de úgy vélik, nem alkalmas a pillanat az egyezménykötésre. Benedek István helyi RMDSZ-elnök korábban kifejtette, a jelöltet a többségnek, azaz az RMDSZ-nek kellene adnia. László György Maros megyei MPP-elnök válaszként elmondta, a közös jelöltnek függetlenként kell indulnia, ellenkező esetben a polgári alakulat saját jelöltet állít.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!