2011. október 31., 07:342011. október 31., 07:34
„Hiába állapodtunk meg márciusban az EMNT-vel, hogy egy pártfüggetlen személyiségben gondolkodunk, ez nem jött össze, mert időközben ők egy RMDSZ-es katonát javasoltak. Ha azt hitték, hogy jobb híján az MPP felsorakozik Vass Levente mögé, nagyot tévedtek” – nyilatkozta László György. Szerinte a másik két magyar politikai alakulat elsősorban ott tévedett, hogy előbb a jelöltet nevezte meg, holott az összefogás programját kellett volna kidolgozni, és arra „szabni” azt az embert, akit Dorin Florea jelenlegi polgármester ellenében kívánnak indítani. A jelenlegi koalíció és jelöltje, László szerint, vereségre ítéltetett. Ezzel szemben az MPP egy polgári szövetséget szeretne létrehozni, amelyben a magyar pártok mellett helyet kapnának a történelmi egyházak és civil szervezetek is.
A polgáriak a közös előválasztások gondolatát sem vetették el, noha a megyei elnök szerint ez bizonyos veszélyt is rejt magában. Kérdésünkre, hogy az esetleges előválasztásokon vagy belső megmérettetésen elszenvedett vereség esetén Smaranda Enache vagy Benedek Imre hajlandó lenne-e visszalépni, László György igennel válaszolt. Hozzátette, ezt már mindkettőjükkel tisztázták. Ugyanakkor megjegyezte, a jövőben nemcsak a polgármesteri székért, hanem Maros megye tanácselnöki tisztségéért, illetve a parlamenti funkciókért is versenybe kell szállni. „Nem kell elsietnünk a dolgokat, előbb fórumokat szeretnénk szervezni, minél több ember véleményét kikérni, és azután dönteni, ki legyen a jelölt” – fejtette ki László György.
Mint ismeretes, az MPP tavasszal még Bölöni László labdarúgóedző közös jelölését támogatta, ám mivel az időközben Görögországba szerződött tréner válaszra sem méltatta az alakulatot, a polgáriak más, szintén pártfüggetlen személyiségben kezdtek gondolkodni. Bíró Zsolt, a Székely Nemzeti Tanács marosszéki elnökének neve is szóba került, de a rádiós kikötötte: csak abban az esetben érdekli a jelölés, ha mindhárom magyar párt támogatja. Ugyanezt mondta el korábban Vass Levente is, az RMDSZ és az EMNT javasoltja is.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.