
Fotó: Szucher Ervin
2011. július 06., 07:572011. július 06., 07:57
Amint arról lapunkban több ízben is beszámoltunk, bár felmerült annak a lehetősége, hogy az RMDSZ, az MPP, valamint a bejegyzésre váró EMNP közös jelöltet állít, egyre kevesebb erre az esély. Az EMNP nemrég jelentette be, hogy támogatná a jelöltségre az egyébként RMDSZ-es Vass Leventét, aki jelenleg Cseke Attila egészségügyi miniszter tanácsosa. Vasst az MPP is kész lenne támogatni. Úgy tűnik azonban, hogy az RMDSZ-nek más tervei vannak.
Immár biztos, hogy megpályázza Marosvásárhely polgármesteri székét a magyarok körében is igen nagy népszerűségnek örvendő emberjogi harcos, Smaranda Enache. Dorin Florea jelenlegi elöljáró is biztos indul. A módosult választási törvény szerint pedig az első körben legtöbb szavazatot begyűjtő jelölt ülhet a polgármesteri székbe. Vásárhelyen a román lakosság számaránya valamivel meghaladja az 50 százalékot, míg a magyarság 46 százalékot tesz ki.
„Sem Vassról, sem Smaranda Enachéról nem kívánok nyilatkozni, hisz egyiküknek sem ismerem a helyi közigazgatáshoz szükséges képességét. Csegziről viszont elmondhatom, hogy óriási tapasztalattal rendelkezik, ismeri a város gondjait, a polgármesteri hivatal működési mechanizmusát, magyarán az önkormányzatiság összes csínját-bínját, tudja, hol, milyen buktatóra számíthat. Ez az ő hatalmas előnye a többiekkel szemben” – fejtette ki a Krónika érdeklődésére Benedek István. Az RMDSZ helyi elnöke szerint az is a jelenlegi elöljáró előnyére válhat, hogy ő őszintén szeretne polgármester lenni, és nem mások, fentről erőltetik. „Csegzi Sándor nemcsak egy nagyon jó polgármester, de jó jelölt is lenne. Persze ehhez a megyei és az országos vezetőség támogatása is elengedhetetlen. E nélkül nem megyünk semmire. Mint ahogy nem jutott semmire az a jelölt sem, akit 2008-ban fentről erőltettek, noha nem élvezte sem a körzetek, sem a lakosság maradéktalan bizalmát” – tette hozzá Benedek, az RMDSZ országos alelnökére, a harmadszorra újrázó Dorin Florea demokrata-liberális párti polgármesterrel szemben a legutóbbi választásokon alulmaradt Borbély Lászlóra utalva. Mint arról beszámoltunk, a helyi szervezet akkor is Csegzit indította volna, azonban az országos és a megyei szervezet Borbély mellett kardoskodott. Csegzi pedig a párt csúcsvezetésének nyomására 2008 tavaszán visszalépett Borbély javára.
Lapunk érdeklődésére Csegzi Sándor megerősítette: annak ellenére, hogy tisztában van a feladat nehézségével, valóban vállalná a megmérettetést, és hisz a sikerben. A harmadik alpolgármesteri mandátuma vége felé közeledő pedagógus-politikus úgy érzi, az önkormányzat élén töltött tizenegy esztendő alatt mind szakmailag, mind politikailag sikerült beérnie. Csegzi még véletlenül sem akar önjelöltnek tűnni, és csak abban az esetben hajlandó indulni, ha pártját, valamint a város magyarságát maga mögé tudja sorakoztatni. „A demokrácia komoly szabályokra épül. Végig kell járni azt a folyamatot, amelynek során a közösség szavazatával hitelesít. Ha ez megtörténik, akkor valóban beszélhetünk arról, hogy Csegzi Sándor az RMDSZ, majd a marosvásárhelyi magyarság polgármester jelöltje. Addig viszont csak játszadozhatunk a gondolattal, ami nem éppen a legszerencsésebb dolog” – szögezte le az 54 éves politikus.
Kérdésünkre, hogy még egyszer meghátrálna-e felsőbb utasításra, nemmel válaszolt. Elmondta: egyrészt már tárgyalt az RMDSZ befolyásos politikusaival, másrészt Borbély is arról biztosította, hogy nem kívánja újból megpályázni a polgármesteri széket. Felvetésünkre, hogy a szövetség bizonyos berkeiben mégsem lelkesednek esetleges indulásáért, mi több az utóbbi időben esetenként be is tartottak neki, a jelenlegi alpolgármester úgy fogalmazott, a hozzá nem éppen barátságosan viszonyuló személyek elsősorban azt vetik a szemére, hogy szinte tizenkét éve Dorin Florea árnyéka a polgármesteri hivatalban. „Ez a megállapítás részben megalapozott, részben nem, de mindenképpen megfogalmazói információhiányára vall. Lehet, hogy ez annak az eredménye, hogy nem a sajtóban kiabálom ki magam. Én a párbeszéd híve vagyok, és nem a hangzatos, bombasztikus nyilatkozatok embere. Így sokkal hatékonyabb tudok lenni bármilyen nemű konfliktus kezelésében” – nyilatkozta Csegzi Sándor.
Ugyanakkor belátta, hogy amennyiben ő lesz az RMDSZ jelöltje, mindent meg kell tennie „az árnyék visszavetése” és az elmúlt időszak önálló munkájának a kidomborítása érdekében. Ebbe a kategóriába sorolta a különböző uniós programok megvalósítását, a stratégiai fejlesztési gondolkodást, a visszaszolgáltatások terén elért eredményeket, a nemzetközi kapcsolatok gyümölcsöztetését. „Úgy érzem, hogy maximálisan kihasználtam a második vonalnak kínálkozó lehetőségeket” – fogalmazott eddigi tevékenységével kapcsolatban.
Hogy beáll-e Csegzi mögé az EMNP és az MPP, nehéz megjósolni, köreikben a jelenlegi alpolgármester személye kételyeket szül. Ölvedi Zsolt, az MPP alelnöke lapunknak úgy nyilatkozott, „lehet erről tárgyalni”. „Mi nem egy elöljárót vagy pártvezetőt akarunk a város élére. Ilyen alapon nekünk is lehetne jelöltünk” – szögezte le ezzel szemben Kali István, az EMNT alelnöke. A fiatal politikus úgy véli, ha az RMDSZ ragaszkodik Csegzihez, új helyzet áll elő. „Ebben az esetben nyugodtan elmondhatjuk, hogy az RMDSZ nem kér a megegyezésből” – vélekedett Kali.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!