
Fotó: MTI
2007. október 08., 00:002007. október 08., 00:00
A romániai magyar közéletre is utalásokat tevő beszédében Markó úgy vélekedett: megosztott nép nem fogja kivívni magának azt, ami megilleti, mint ahogy színüket váltogató, szavukkal nap mint nap megosztó politikusokkal sem megyünk semmire. Rámutatott: a magyar szabadság nem állítható szembe sem a románok, sem más népek szabadságával. A romániai magyaroknak szerinte ismét otthonukká kell tenniük Erdélyt, „új honfoglalásra” van szükség. „Nekünk nincsen más otthonunk, csak Erdély, és többé nem akarunk másodrendű állampolgárok lenni itt! És otthonunkká kell tennünk egész Európát is” – hangoztatta Markó Béla. „Az a közéleti vezető, aki egyfolytában csak azt mondja, hogy én, én, én, az nem fog szabadságot, egyenlőséget, testvériséget kivívni. Hiába mondja, hogy: én vagyok a legjobb, engem válasszatok, mert ez csak önzés, semmi más. Azt kell megtanulni, hogy: mi, mi és újból mi. (...) Kossuthban, Széchenyiben, Petőfiben is volt önérvényesítő szándék, bennük is volt emberi önzés, de mégis össze tudtak fogni” – mondta az RMDSZ elnöke.
Szekeres Imre méltatta a különböző nemzetekből származó aradi tábornokokat, akik képesek voltak túltekinteni a szűk nemzeti elfogultságokon. Dávid Ibolya a Vesztőhelyen elhangzott beszédében kifejtette: a szabadságot ma szociális nehézségek fenyegetik, a politikai szempontok helyébe gazdasági szempontok lépnek. „Nem a politikai ellenfél az ellenség, hanem a nemzeti depresszió, a közöny, a gyűlölet, a széthúzás alapvető kérdésekben és a rombolás. Itt és az anyaországban is ezer kísérlet mutatkozik a felemelkedést biztosító cselekvési egység megbontására” – hangoztatta az MDF elnöke.
Hírösszefoglaló
Ortodox templom épül a Vesztőhely mellett
Hevesen tiltakozott Tőkés László királyhágómelléki református püspök az ellen, hogy Aradon, a Vesztőhelytől mintegy 350 méterre épülne ortodox templom az önkormányzattól ingyen kapott 1200 négyzetméteres telken. A Váralja negyed ortodox parókiája a hivatallal történt egyeztetés során a tizenhárom aradi vértanú obeliszkje mellett kért engedélyt az építkezéshez. Radomir Stoica ortodox pap azzal indokolta kérelmét, hogy a kerületben lakó ortodox vallású lakosoknak a környéken nincs templomuk. A beépített terület 200 négyzetméter lesz, de parkolót, parkot is terveznek a templom mellé. „Nem fogadhatjuk el, hogy mártírjaink emlékhelyét elnyomja egy ortodox templom, hogy ne tudjunk méltóképpen ünnepelni, mert egy parkolóhelyre szorulunk. Biztos vagyok benne, hogy a váraljai ortodoxok tucatnyi jobb helyet találhatnának maguknak” – mondta Nagyváradon Tőkés. Cziszter Kálmán András RMDSZ-es tanácsos, az urbanisztikai bizottság elnöke a Krónikának elmondta, szerinte az emlékhelyet nem fenyegeti különösebb veszély. „Nincs ok aggodalomra, a templom tisztes távolságra van a tértől. A templomépítés nem képezte vita tárgyát a tanácstestületen belül, fontosabb dolgaink is vannak, minthogy ilyesmikről vitázzunk” – szögezte le Cziszter. Az ortodox egyház Aradon a rendszerváltás óta, pénzhiány miatt egyetlen templom építését sem tudta befejezni.
Krónika
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.