A romániaiak jelenleg közel 250 munkaterületen vállalhatnak szabadon munkát Magyarországon.
Markó elmondta, az erdélyi magyarság közvetlenül érdekelt abban, hogy az immár hagyományossá váló román–magyar kormányülésen további megállapodások szülessenek, főként az oktatás, a kultúra, a tanintézetek támogatása terén, de szintén prioritásnak tekinthető a két ország vasúti és közúti infrastruktúrájának összekapcsolására vonatkozó tervezett döntés is. A szabad munkavállalás kapcsán Markó kiemelte, Magyarország részéről azért is rendkívül fontos lenne ez a lépés, mivel olyan időszakban születne, amikor Európában negatív, elutasító álláspontoktól sem mentes vita zajlik a munkaerő szabad vándorlásáról. Kifejtette: az Olaszországban kibontakozó nézeteltérés azt mutatja, hogy ez nem pusztán munkaerő-piaci, hanem bizonyos értelemben nemzetiségi kérdés is. „Le kell vonni mindebből a tanulságokat, és tudomásul kell venni, hogy Európa bármely országában, így itthon is körültekintően kell kezelni a kisebbségek kérdését” – fogalmazott az elnök.
A Marosvásárhely melletti Nyárádtőn múködő Electromureș vállalat új kazettás magnót dobott piacra.
Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.
Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.