Markó: nem az SZNT módszereivel kell kivívni az autonómiát

Bár egyetért az autonómiatörekvésekkel, az RMDSZ nem vesz részt a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen – jelentette ki pénteken a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson Markó Béla.

Gazda Árpád

2006. június 19., 00:002006. június 19., 00:00

Az RMDSZ elnöke meghívást kapott a tegnapi gyergyóditrói nemzetgyűlésre, de elmondta: nem kíván arra válaszolni, mert a szövetség úgy gondolja, az autonómiát nem lehet kivívni a Székely Nemzeti Tanács eszközeivel. Egyébként az RMDSZ elnökét és székelyföldi szenátorait, parlamenti képviselőit Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke nyílt levélben hívta meg múlt hét szerdáján a ditrói nemzetgyűlésre. Árus megfogalmazásában, ezelőtt két évvel Székelyföld az „Együtt az autonómiáért” felhívástól volt hangos. „Akkor azt hitte mindenki, hogy a széthúzást félretéve, az autonómia érdekében való együttműködés következik, de amióta az RMDSZ tagja lett a kormánynak, egyre kevesebbszer hangzik el az autonómia kifejezés a szövetség részéről, amely távol maradt a székelyudvarhelyi gyűlésről is” – fogalmazott Árus.
„Megismétlem, amit a március 15-i nagygyűlés kapcsán mondtam: nem nemzetgyűlésekkel fogjuk elérni az autonómiát” – mondta Markó Béla, aki szerint nem népgyűlések megszervezésére van szükség, hanem politikai eszközökkel kell kivívni Székelyföld autonómiáját.
Markó szerint a kisebbségi törvény elfogadása ősz végére, az országjelentés közzététele előtt megvalósulhat. Az RMDSZ elnöke kijelentette: a szövetség nem mond le a jogszabályba foglalt kulturális autonómiáról. Ugyanakkor közölte, a jogszabály értelmében a nemzeti kisebbségek döntéshozó szerepet kapnának mind az anyanyelvű oktatást, mind a kulturális intézmények tevékenységét illetően. „Nem adjuk fel a kulturális autonómiára vonatkozó elvünket” – jelentette ki a szövetségi elnök.
Borbély László, a szövetség ügyvezető alelnöke pénteken Marosvásárhelyen fejtette ki a véleményét a gyergyóditrói rendezvényről. Mint mondta: nem hiszi, hogy a ditrói gyűlésekhez hasonló rendezvények oldanák meg a magyarság problémáit, amelyeket szerinte a parlamentben kell orvosolni. „Ami a ditrói rendezvényt illeti, mindenkinek lehet véleménye, hiszen szabad és demokratikus országban élünk” – tette hozzá Borbély. Mint kifejtette: az RMDSZ nem támogatja a magyarság megosztására irányuló rendezvényeket, de a gyergyóditrói nemzetgyűlésnek nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget.
Petre Strãchinaru, a Demokrata Párt (PD) Kovászna megyei képviselője viszont egyenesen provokációnak és az alkotmányos rend elleni támadásnak nevezte a Székely Nemzetgyűlést. Mint fogalmazott: a gyergyóditróihoz hasonló rendezvények leszneka jövőben is, és a „szélsőséges magyar szervezetek” valószínűleg eljutnak oda, hogy Erdély elszakadását kijelentsék, de ezek nem valós igényei a romániai magyar kisebbségnek. Krónika
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek