2007. október 29., 00:002007. október 29., 00:00
A szövetségi elnök szerint az akció legérdemlegesebb eredménye, hogy a dokumentum révén tájékoztatták az EP-képviselőket a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről. Visszautasította ugyanakkor Kónya-Hamar Sándor képviselő nyilatkozatát, amely szerint az RMDSZ-nek soha nem volt fontos a Bolyai egyetem ügye. „Az érdekképviselet mindig is az önálló magyar egyetem létrehozása mellett kardoskodott, más kérdés, hogy a politikai konjunktúra miatt ez a cél egyre távolabbinak tűnik. Köztudott az is, hogy az Európai Unió jelenlegi politikája sem kisebbségbarát, részben ezzel magyarázható az aláírásgyűjtés eredménye is” – fogalmazott a Krónika kérdésfelvetésére Markó.
Amint arról a pénteki lapszámunkban olvashattak, egy nappal korábban járt le a Bolyai Tudományegyetem visszaállítását szorgalmazó határozattervezet plénum elé terjesztéséhez szükséges aláírásgyűjtés határideje. Az RMDSZ három európai parlamenti képviselője, Kónya-Hamar Sándor, Kelemen Atilla és Szabó Károly által kezdeményezett akció keretében kétszáz körüli aláírás gyűlt össze.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén rendezett értelmiségi találkozón felmerült: túl későn, vagy túl korán került sor erre a találkozóra. A részvevők egy része ugyanis sérelmezte, hogy az RMDSZ elfordult az értelmiségtől, és túl későinek tartotta a kapcsolatfelmelegítési kísérletet. Ugyanakkor túl korainak is tartották, mondva, hogy érdemi beszélgetés a november 25-i EP-választások utáni helyzet ismeretében alakulhat ki.
Szó esett az új közoktatási törvényről is, amelynek közvitára bocsátását a kormány – Markó Béla megfogalmazása szerint – az RMDSZ erélyes fellépése nyomán halasztotta el. Erre azért volt szükség, közölte az RMDSZ elnöke, mert az új tervezet nem tartalmazta az RMDSZ által szorgalmazott, a kisebbségi oktatási jogok további bővítését célzó rendelkezéseket, de hiányzott belőle több, már 1999-ben kivívott jogosultság is, többek között az anyanyelvű felvételi és anyanyelvű vizsga joga. „Két napon át tárgyaltunk a miniszterelnökkel és az oktatási miniszterrel, amelynek az lett az eredménye, hogy visszakerültek a jelenleg is érvényben lévő jogok, a román nyelv sajátos oktatására vonatkozó célkitűzést azonban nem sikerült elfogadtatni a kormánypartnerrel. Miután nem sikerült dűlőre vinni a kérdést, közöltem a liberálisokkal: vagy beiktatják az említett rendelkezést a törvény szövegébe, vagy a két párt útjai különválnak” – avatta be a történésekbe a jelenlévőket Markó.
Figyelmeztetett: nem szabad téves következtetéseket levonni abból, hogy az RMDSZ-nek sikerült megakadályoznia a törvénytervezet bemutatását. „Ez nemcsak azt jelenti, hogy az RMDSZ-nek még mindig fontos szava van a román törvényhozásban, hanem azt is, hogy a román politikum tudja: a romániai magyar érdekszövetség mögött már nem másfélmillió ember áll. Tudják, hogy megosztottak vagyunk, belső konfliktusokkal küzdünk. Azért próbálkoznak – egyre bátrabban – magyarellenes törvénytervezetek előterjesztésével, mivel pontosan érzékelik, hogy már nem vagyunk annyira erősek, mint korábban” – összegzett Markó Béla.
Gyergyai Csaba
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.