Markó Béla derűlátó

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Az RMDSZ-elnök szerint fontos, hogy minél többen elmenjenek választani. Az RMDSZ a közvélemény-kutatásokban előrevetített 5 százalékhoz közeli vagy valamivel jobb eredményt ér el a hétvégi európai parlamenti választásokon – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Markó Béla, a szövetség elnöke.

Krónika

Krónika

2007. november 22., 00:002007. november 22., 00:00

Hozzátette: ezen eredmény biztonságáért a romániai magyar közösségnek nagy számban kell részt vennie a szavazáson. Markó szerint azért is van szükség sok szavazóra, mivel most elõször belsõ verseny is folyik, az RMDSZ képviselõinek Tõkés László független jelölttel is meg kell mérkõzniük. Ám az RMDSZ-elnök nem aggódik a verseny miatt, mint hangoztatta, a független jelölt támogatottsága nem éri el a bejutáshoz szükséges szavazatszámot. „Tõkésnek közel 3 százalékra van szüksége, míg a rendelkezésünkre álló adatok szerint körülbelül a szavazatok 1 százalékát kapja meg\" – fogalmazott Markó. Hozzátette: Tõkés támogatottsága a választók körében meg sem közelíti az RMDSZ-lista elsõ helyén álló Frunda György szenátorét.

Markó a választási részvétel kapcsán megjegyezte, az egyéni választókerületes szavazási rendszer bevezetésérõl szóló referendum és az EP-választás egy idõben történõ megszervezése nem garantálja, hogy többen mennek el voksolni. Sõt, a szövetségi elnök úgy látja, fordított hatása is lehet, azaz igen kevesen élnek majd választási jogukkal. Véleménye szerint Traian Bãsecsu államfõ, ha tudni akarta a polgárok álláspontját, más idõpontban is megszervezhette volna a referendumot. Markó azt sem tartja kizártnak, hogy azért is jelentkeznek kevesen a voksoláson, mivel a választási kampányban részt vevõ politikusok nem fektettek elég hangsúlyt annak ismertetésére, miért fontos Románia jelenléte az Európai Parlamentben.

Markó különben elfogadhatónak tartja azt az egyéni választókerületes szavazási rendszerrõl szóló törvényt, amelyért a kormány felelõsséget vállalt a parlament elõtt. Ám szerinte a két választási fordulót magába foglaló egyéni választókerületes szavazás nagy veszteséggel járna a magyar közösség számára. „Gyakorlatilag egyfajta szóvivõnk lenne a parlamentben\" – fogalmazott az RMDSZ elnöke.

Markó alkotmánymódosítást szorgalmaz

Tegnapi sajtótájékoztatóján Markó Béla az alkotmány módosítása mellett is síkra szállt, és egyben visszautasította az õt és az RMDSZ-t az elmúlt napokban több román politikus részérõl ért vádakat. „Látható, hogy rendkívül kemény támadást indítottak ellenünk. Az alkotmányos rend megváltoztatásának kísérletével vádolt meg a Konzervatív Párt (PC) elnöke. Igen, a magyarság óhajainak eléréséhez egyes esetekben mind az alkotmány, mind a jogszabályok módosítása szükséges. Ez a mi küldetésünk, amit sem Dan Voiculescu, sem a többi, engem bíráló politikus nem értett meg\" – fogalmazott a szövetségi elnök. A politikus leszögezte, a politikai pártok feladata éppen az ilyen módosítások végrehajtása. „Az ilyen kezdeményezések nemcsak teljes mértékben alkotmányosak, de épp hogy ezek végrehajtása a pártok és a politikusok feladata\" – fogalmazott Markó.

Vasárnapi RMDSZ-kampánygyûlésen elfogadott, több román politikus által hevesen bírált marosvásárhelyi nyilatkozat kapcsán Markó elmondta, azt nemcsak az általa vezetett alakulat, hanem az egész erdélyi magyar közösség fogadta el az Erdélyi Fórumon jelenlévõ majdnem ezer település mintegy négyezer képviselõje révén. A nyilatkozat területi autonómiára vonatkozó kitételével kapcsolatosan kijelentette, a magyar közösségnek jogában áll az õt érintõ kérdésekben dönteni.

Nincs titkos egyezmény

„Az RMDSZ soha nem kötött titkos egyezményt sem a román, sem a magyar kormánnyal, sem a kettõvel együtt – jelentette ki tegnap Markó. A szövetségi elnök Tõkés László Székelyudvarhelyen elhangzott nyilatkozatára reagált. A független EP-képviselõjelölt Székelyudvarhelyen hangot adott azon gyanújának, az RMDSZ titkos paktumot kötött a román hatalommal, melynek értelmében az autonómiát csupán választási szlogenként használja, de annak megvalósítására nem törekszik. Markó válaszként elmondta, nemhogy elhanyagolják, hanem éppen a lehetõ legnagyobb súlyt helyezik az autonómia különbözõ formáinak mielõbbi megvalósítására, beleértve a területi autonómiát is. Markó szerint Tõkés máris megtanulta a legrosszabb román politikusoktól, hogy miként kell rágalmazni másokat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 05., vasárnap

Rémület egy kalotaszegi faluban: öt Kolozs megyei férfit vettek őrizetbe tettlegesség és fenyegetés miatt

Tettlegesség, rongálás, fenyegetés, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt vettek őrizetbe szombaton, október negyedikén öt kiskalotai férfit egy feljelentés nyomán.

Rémület egy kalotaszegi faluban: öt Kolozs megyei férfit vettek őrizetbe tettlegesség és fenyegetés miatt
2025. október 05., vasárnap

Divatba jön a retró, újragondolt kazettás magnót dobott piacra egy erdélyi vállalat

A Marosvásárhely melletti Nyárádtőn múködő Electromureș vállalat új kazettás magnót dobott piacra.

 

Divatba jön a retró, újragondolt kazettás magnót dobott piacra egy erdélyi vállalat
2025. október 05., vasárnap

Három ember sérült meg a csúszós utak miatt egy autóbalesetben Hunyad megyében

Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.

Három ember sérült meg a csúszós utak miatt egy autóbalesetben Hunyad megyében
2025. október 05., vasárnap

Várni kell még a jó időre: egyelőre nem áll el az eső és nem lesz melegebb

Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.

Várni kell még a jó időre: egyelőre nem áll el az eső és nem lesz melegebb
2025. október 05., vasárnap

Zöldebbé váltak az elmúlt évtizedekben a Kárpátok magashegyi területei

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.

Zöldebbé váltak az elmúlt évtizedekben a Kárpátok magashegyi területei
2025. október 04., szombat

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten

Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten
2025. október 04., szombat

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt

A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt
2025. október 04., szombat

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök

Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök
2025. október 04., szombat

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
2025. október 04., szombat

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől

A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől