2011. július 10., 11:552011. július 10., 11:55
Az RMDSZ volt elnöke arra hívta fel a figyelmet, az Erdélyben élő nemzetiségek, együttélése a múltban sem spontánul, sorsszerűen alakult ki, hanem az adott nemzetiségek által meghozott döntésekre, az általuk kiküzdött olyan jogokra, szabályrendszerekre épült, mint a székely és a szász autonómia, vagy a vallásszabadságot kimondó 1568-as tordai törvény.
A miniszterelnök-helyettes szerint az ország adminisztratív átszervezésének kérdése is egy hasonló horderejű döntést rejt, amely hosszú távon meghatározhatja az erdélyi magyarság helyzetét. Úgy látja, a román politikum által kezdetben felvázolt, nyolc nagy megyéből álló megyerendszer megvalósítása súlyos következményekkel járt volna a magyarság további sorsára és lehetőségeire, hiszen a közösség ezáltal elveszítette volna a jelenlegi magyar többségű megyékben gyakorolt önkormányzati döntési jogköreit. A közigazgatási átszervezést övező politikai viták nagy konklúziójának tartja azt, hogy kizárólag az RMDSZ volt képes megakadályozni a magyarság szempontjából katasztrófális következményekkel járó átszervezést, és szétoszlatott egy sokak által táplált illúziót is: azt, hogy „futunk Budapestre, Brüsszelbe, akik majd megoldják a problémáinkat”.
Markó rendkívül felelőtlen döntésnek tartja, hogy egyesek az RMDSZ ellenében egy újabb pártot akarnak létrehozni. Azt mondta: ilyen kudarcos kísérletek eddig is voltak, azonban érthetetlen, hogy magyarországi politikusok támogatásával erőnek erejével szét akarják verni az egységes erdélyi magyar politikát. Markó szerint az RMDSZ és a magyarországi vezetés közötti minden konfliktus erre az alapvető szemléletbeli ellentétre vezethető vissza. Rossz döntésnek tartja ugyanakkor azt is, hogy a határon túli magyarságnak megadott állampolgárság mellé szavazati jogot is adna a magyar állam. „Ezt nem sokan merik kimondani, mert félnek az érzelmi nyomástól, de ki kell mondanom: aki azt hiszi, hogy az erdélyi magyarságnak ma az a legfontosabb problémája, hogy szavazhat-e Magyarországon, az óriási hibát követ el, és vétkes lesz, ha a jövőképünket nem tudjuk úgy alakítani, ahogyan azt alakítanunk kell. Az fontos döntés, hogy a kettős állampolgárságra van lehetőség, de rossz döntés lesz, ha ez szavazati joggal is jár azok számára, akik itt élnek Erdélyben. Ha mi letudjuk állampolgári kötelezettségeinket azzal, hogy szavazunk a magyarországi parlamenti választásokon, amely választásoknak ránk nézve szinte semmilyen következményük nincsen , és e mellé létrehozunk még egy pártot is, arra ébredhetünk, hogy nem lesz képviseletünk a román parlamentben, és az olyan kezdeményezések, mint a területi átszervezés vagy a többi magyarellenes kezdeményezés úgy mehet át rajtunk, mint a mozdony” – hangsúlyozta előadásában Markó Béla. Hozzátette: ,szerinte ez nem fog bekövetkezni, mivel az erdélyi magyarság továbbra is kiáll az egységes érdekvédelmi politizálás mellett.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!