
Fotó: Krónika
A hétvégén megtartott Székely ház a Székelyföldön címû faipari szemináriumon a Krónika kérdésére ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy márkanévvé nemesítés során visszatérnének azokhoz a hagyományokhoz, amelyek még õrzik a sajátos technológia és dizájnbeli sajátosságokat, és ezeket egységes rendszerbe foglalva védetnék le. „A ház családot, biztonságérzetet, együttmûködést, kommunikációt, jövõképet jelent, viszont a fenntarthatóságához sok mindenre szükség van” – hangoztatta Szilágyi. Az elnök azt is hozzátette, hogy elképzelésük egy hosszas folyamat végeredménye lenne. Radeczky Jenõ, a Kárpátia Magyar–Román Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a rendezvény társszervezõje azt is kihangsúlyozta, hogy mindezt azáltal látja megvalósulni, ha a famegmunkálók klaszterekbe tömörülve, összefogással próbálják azt kivitelezni.
A szemináriumon ugyanakkor különbözõ témakörökben hangzottak el elõadások, így Molnár Judith, a csíkszeredai Certop Certification Services ügyvezetõ igazgatója Tanúsítva könnyebb! Minõségirányítás, mint szervezetfejlesztési eszköz témában tartott elõadást. Romániai pályázati lehetõségekrõl és az eddigi tapasztalatokról Schönberger Krisztián, a kolozsvári Civitas Alapítvány tanácsadója, valamint Pásztor Andrea, a Consact Consulting Kft. tanácsadója számolt be. Hogyan is készüljünk az EU-s pályázatokra – a romániai pályázati tapasztalatok tükrében témakörben Szabó Sándor András, a székesfehérvári Fejér Megyei Pályázati és Innovációs Központ tanácsadója beszélt. Köllõ Miklós mûépítész ismertette a székely ház történeti vonatkozásait, és az ebben rejlõ mai lehetõségeket, de szó esett a faipari hulladékok kezelésérõl és hasznosításáról is.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.