Marius Oprea: rengeteg volt a magyar informátor

Kisebbségek és a Szekuritáté viszonya A kommunista rezsim politikai rendőrsége és a romániai kisebbségek viszonyáról tartott előadást Marius Oprea történész, a Kommunizmus Bűneit Kutató Intézet igazgatója.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2006. július 20., 00:002006. július 20., 00:00

A kisebbségek közül az egykori Szekuritáté főleg a magyar kisebbségnek szentelt nagy figyelmet. „A Szekuritáténak, amely nem az országot, hanem a kommunista rendszert védte, nagy szüksége volt információkra a kisebbségben élő közösségek köréből, ezért közülük is verbuvált informátorokat – magyarázta. – Az ötvenes években kezdődő nacionalizmusnak a magyar kisebbség volt az első számú közellensége.” Ezért rengeteg informátort és sok operatív tisztet is beszerveztek a magyarok közül, így próbálva a közösséget ellenőrzés alatt tartani.
„Arra várunk választ, hogy a magyarok köréből kikerült informátorok és tisztek rendszere ma is aktív-e” – válaszolta a Krónika kérdésére Marius Oprea. Hozzátette: tény, hogy az 1990 márciusában megalakult Román Hírszerző Szolgálat többnyire a volt Szekuritáté tisztjeit vette át, ebből kiindulva tehát az informátorokat is használhatják. Oprea arról is beszámolt, hogy a Román Hírszerző Szolgálatban működik egy alkotmányvédő divízió, amely az úgynevezett irredentista szervezkedésekkel foglalkozik. „A hírszerzésnél a tusnádfürdői tábor is ebbe a kategóriába tartozik, biztos vagyok benne, hogy amit itt elmondok, másnap reggelre már a bukaresti tisztek asztalára kerül” – magyarázta a történész.
Oprea kitért a kiskorúaknak a Szekuritáté általi beszervezésére is. „Olyan dokumentumokat is láttam, melyek világosan bizonyítják, hogy a politikai rendőrség 9–11 éves gyerekeket szervezett be informátornak – állítja Oprea –, közülük most többen is aktív tisztek.” Szerinte ez esetben a tiszteket kellene büntetni, és bíróság elé kellene állniuk a kiskorúak beszervezéséért.
Véleménye szerint a Szekuritáté nem tűnt el, „csak privatizálták”, és a volt politikai rendőrséghez tartozó személyek ma a politikában, valamint az üzleti szférában tevékenykednek. Oprea azt állítja, ők irányítják mind a politikai, mind az üzleti életet, számuk pedig körülbelül tízezerre tehető.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek