
Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök március 15-i beszéde
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Közösen kell fellépniük az európai értékeket valló magyaroknak és románoknak a szélsőségesen nacionalista hangok megerősödésével szemben – figyelmeztettek a szónok az Aradon tartott március 15-i megemlékezésen. Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója, március 15. arra emlékezteti az utókort, hogy a szabadság sosem magától értetődő dolog – mondta Faragó Péter, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke.
2025. március 15., 19:552025. március 15., 19:55
2025. március 17., 11:302025. március 17., 11:30
A rendezvény kezdetével egy időben eleredő eső sem szegte kedvét az Arad megye majdnem minden magyarlakta településéről érkező megemlékezőknek, hogy főt hajtsanak a márciusi ifjak előtt, és elhelyezzék a kegyelet virágait március 15-én az aradi 13 vértanú emlékműve, a Szabadság-szobor talapzatán. Kínos közjáték zavarta meg a programot, mert a román, a magyar és az európai uniós himnuszok eljátszása után a hangosítás felmondta a szolgálatot, így Călin Bibarț aradi polgármester beszédét csak az egészen közel állók hallhatták. Gergelyfi Dávid végszavára – „éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – azonban „visszatért a lélek” a technikába, így a résztvevők már nagyobb lelkesedéssel tapsolták meg Magyarország kolozsvári főkonzulátusa munkatársát.Marcel Ciolacu román miniszterelnök üzenetét a Mihai Pașca, a hivatalába pénteken beiktatott prefektus tolmácsolta. A kormány területi képviselőjének ez volt első hivatalos fellépése ebbéli minőségében, és meg is ragadta az alkalmat, hogy a kormányfői üdvözlet előtt személyes hangvételben köszöntse az Arad megyei magyarságot nemzeti ünnepe alkalmából.
Mihai Pașca prefektus személyes hangvételű beszédben üdvözölte az Arad megyei magyarságot
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A szónokok sorát Faragó Péter Arad megyei RMDSZ-elnök zárta, aki szerint március idusa, a szabadság ünnepe minden generáció számára emlékeztető, hogy a szabadság, a jogok, az értékek megőrzése és védelme sosem magától értetődő.
Az RMDSZ-elnök szerint „nem dőlhetünk hátra”, mert erdélyi magyarként sorsunk a folyamatos küzdelem a jogainkért, az anyanyelvhasználatért, az iskoláinkért, a közösségünkért. Tavaly azt tűnt a legnagyobb kihívásnak, hogy megmaradjon közképviselet Aradon, Bukarestben és Brüsszelben, és összefogással a magyarság elérte célját.
Román–magyar egymásrautaltság: Mihai Pașca prefektus Gergelyfi Dávid konzulátusi munkatársnak, Veres Attila Csaba önkormányzati képviselő Călin Bibarț polgármesternek tartott esernyőt
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
„Ma egy új, talán még nagyobb fenyegetéssel nézünk szembe: a szélsőséges erők térnyerésével a parlamentben. A történelem kerekeit visszaforgatni akarók ma is itt vannak, és nemcsak minket, magyarokat fenyegetnek, hanem az egész ország jövőjét.
Azt szeretnénk, ha Románia maradna a 35 évvel ezelőtt választott úton, az európai, nyugati, a jólét és a fejlődés felé vezető úton, ez minden romániai polgár közös felelőssége” – jelentette ki Faragó Péter.
Koszorúzás a Szabadság-szobornál
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A beszédek végén a megemlékezők – közintézmények, politikai pártok, egyházak és civil szervezetek képviselői elhelyezték koszorúikat a Szabadság-szobor talapzatán. A rendezvény után az aradi színházban a Háromszék Táncegyüttes Hazától hazáig című folklórműsorára várták a közönséget. A díszelőadás előtt adták át az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által adományozott Kiváló Közművelő oklevelet, amelyet 2025-ben Fekete Károly, az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke, az aradi magyar kulturális hagyaték ápolásában és megismertetésében végzett kiemelkedő tevékenységéért, a közösségi művelődés terén végzett pótolhatatlan munkájáért, valamint az aradi kulturális turizmus fellendítésének elismeréseként vehetett át.

A magyar szabadság eszméje örökkévaló és időtlen – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján tartott ünnepi beszédében.

Ilie Bolojan ideiglenes államfő és Marcel Ciolacu miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyar közösséget március 15-e alkalmából.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
szóljon hozzá!