2011. január 24., 08:562011. január 24., 08:56
A máramarosszigeti központú szervezet küldötteinek tanácsa (TKT) pénteki ülésén 37-en igennel szavaztak Olosz támogatására, egy küldött pedig ellene. Béres István területi elnök lapunknak azzal indokolta a döntést, hogy a három elnökjelölt közül egyedül az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője tisztelte meg jelenlétével a TKT ülését, másrészt pedig az Olosz képviselte programban látják az RMDSZ-ben remélt változás megvalósításának esélyét. „Azt is láttuk, hogy miközben az egyik jelölt mögé hathatósan felsorakozik az RMDSZ apparátusa, sokan megpróbálják megakadályozni Olosz Gergely indulását, ezért meg kívántuk teremteni számára a megmérettetés lehetőségét” – nyilatkozta a Krónikának Béres István. Ezzel párhuzamosan Olosz összegyűjtött háromezer aláírást is, egy jelöltnek ugyanis egy területi szervezet, egy platform támogatását vagy ezer aláírást kell felmutatnia az induláshoz. Mint ismeretes, a háromszéki honatya azért kényszerült aláírásgyűjtésre, mivel saját szervezete, a Kovászna megyei „kikosarazta”, és úgy döntött, inkább Kelemen Hunor indulását támogatja.
Egyébként az eddigiek alapján alaposan valószínűsíthető, hogy a leköszönő Markó Béla székéért az eddig ismert három jelölt fog megküzdeni a szövetség február 26–27-i nagyváradi kongresszusán, és a bihari szervezet által korábban „meglebegtetett” Cseke Attila egészségügyi miniszter nem száll be a küzdelembe. Annál is inkább, mivel a szabályzatfelügyelő bizottsághoz holnap 17 óráig kell benyújtani a jelöléseket, a tárcavezetőnek addig kellene aláírásgyűjtésbe fognia vagy bihari küldöttgyűlést öszszehívnia. Az elnöki poszt elnyerésére a legnagyobb eséllyel induló Kelemen Hunor mögé időközben felsorakozott az RMDSZ Gyergyó- és Udvarhelyszék területi szervezete is, ugyanakkor a Beszterce-Naszód megyei szervezet állandó tanácsa ugyancsak a kulturális miniszter támogatását javasolta a január 29-én összeülő megyei küldötteknek. Az RMDSZ Nők a Nőkért Szövetség platformja szombati országos közgyűlésén már Eckstein-Kovács Péter mellett tette le a voksot. Az államelnöki tanácsos támogatása nem véletlen, hiszen Eckstein korábban kötelező kvótát, meghatározott arányt javasolt a szebbik nem képviselői számára az RMDSZ testületeiben, illetve választási listáin. „Tarthatatlan, hogy az RMDSZ-nek csak két női képviselője legyen a parlamentben, hogy a politikai pártok között a szövetségben a legrosszabb az arány a nők fontos tisztségekben való jelenlé-tét tekintve” – hangsúlyozta a politikus az ülésen.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.