Hirdetés

Már a fej is felkerült a székelyszentléleki pléhkrisztusra

A korábbi tiltás ellenére épül, s már majdnem teljesen készen áll a közbeszédben pléhkrisztusként emlegetett Jézus szíve szoborkilátó a Székelyszentlélek, illetve a Farkaslaka fölé emelkedő Gordon-tetőn.

Forró Gyöngyvér

2011. december 13., 08:192011. december 13., 08:19

Amint arról korábban beszámoltunk, a Gordon Kft. tulajdonosa, illetve a Protemp Alapítvány vezetője, Magyari Árpád által megálmodott projekt leállítását augusztus elején rendelte el a Hargita megyei önkormányzat építkezési felügyelete, mivel a kilátó készíttetői nem gondoskodtak a megfelelő építkezési engedélyek beszerzéséről. Az augusztus 21-ére tervezett avató tehát elmaradt, azonban a napokban újra megjelentek a gépek a szobor körül, és az építmény egyre inkább hasonlít a digitálisan megrajzolt szoborhoz.

Megkeresésünkre Fülöp Otília, Hargita megye főépítésze röviden annyit mondott, hogy az addig kültelekként nyilvántartott területet a farkaslaki önkormányzat tanácshatározattal beltelekké minősítette át, így a továbbiakban ők rendelkezhettek az építkezési engedélyről. Az egyelőre kéz nélküli „monstrumra” november 28-án helyzeték ki az építkezés adataival szolgáló táblát, amelyen az engedélyező nevénél a farkaslaki önkormányzat szerepel, a megrendelő pedig a székelyszentléleki közbirtokosság. Magyari Árpád, a Protemp Alapítvány vezetője a Krónika kérdésére azonban nem tudott konkrét választ adni arra vonatkozóan, hogy mikor várható az avatóünnepség.

„Minden rendben halad, de nem lehet pontos időpontot tudni sem az avatóról, sem pedig az azt megelőző sajtótájékoztatóról” – közölte szűkszavúan Magyari. A Hargita megyei főépítészeti hivatal mellett konzultatív testületként működő terület- és városrendezési bizottság vezetője, Korodi Szabolcs egyébként korábban az Uh.ro-nak elmondta, az engedélyeztetés kapcsán az illetékesek kihasználták a törvény azon kiskapuját, miszerint az önkormányzat a polgármester aláírásával kibocsáthatta az építkezésre feljogosító elvi engedélyt. Korodi azonban leszögezte, felháborítónak tartják és ellenzik a kilátó megépítését, de mivel megtörtént az engedélyeztetés, jogilag nem akadályozhatják meg a tervek megvalósulását.

A székelyszentléleki lakók augusztusban még úgy vélekedtek, hogy a település mintegy 70 százaléka ért egyet a kilátó megépítésével, hiszen meggyőződésük, hogy az több turistát fog a környékre vonzani. A másik pólus azonban úgy látja, a befektetett hatalmas összeget hasznosabb dolgokra is lehetett volna költeni. Az inoxból készülő, tárt karú Jézus szíve szoborkilátó Zawaczky Walter szobrász tervei alapján készül, a rozsdamentes fejrészt és palástot egy 20 méter magas fémvázra helyezik, a nyakrészbe felvezető csigalépcsőt pedig a szobor belsejében alakítják ki.

A zarándokok egy létrán mászhatnak majd a szobor fejrészébe, ahonnan kitekintve megcsodálhatják a gyönyörű panorámát. A Gordon-tetőn készülő, 200 ezer euró értékű építményt hatszintesre és 23 méter magasra tervezték, így a Jézus szíve kilátó lesz a legmagasabb Krisztus-ábrázolás Kelet-Európában.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
Hirdetés
Hirdetés