Hirdetés

Málnásfürdői fejlesztés

Háromszék: Újabb sípályákat alakítanak ki. Február végéig kell elkészítenie az Aquaprofit Rt. csíkszeredai kirendeltségének a málnásfürdői sípálya megvalósíthatósági és műszaki terveit – nyilatkozta a Krónikának Kasléder József, Málnás polgármestere.

2008. január 09., 00:002008. január 09., 00:00

Szerinte a több mint kétmillió eurós beruházást a Régiófejlesztési Operatív Program keretében megpályázható összegbõl fedezik, de nem zárják ki a köz- és magánszféra partnerségébõl befolyó öszszeg erre a célra való felhasználását sem. A tervek szerint a télisportok kedvelõi számára három éven belül két sípályát is kialakítanának, egyet kezdõknek, egyet pedig haladóknak. A pályák közelében vendéglõ építését tervezik, valamint parkoló kialakítását, amelyek költségeit ugyancsak a kétmilliós keretbõl fedeznék. „Mindezek megvalósításához az önkormányzat is hozzájárul majd, de még nem döntöttünk, mekkora összeget szánunk erre az idei költségvetésbõl – nyilatkozta lapunknak a polgármester. – Egyelõre a megvalósíthatósági tanulmány költségeit fedezzük, ami 30 ezer lejbe kerül.\" Kasléder szerint az önkormányzat néhány évvel korábban rendelt már ilyen tanulmányt, azonban azt aktualizálni kell, hogy megfeleljen az európai uniós szabványoknak. A sípályaépítés gondolata ugyanis még a 80-as években megfogalmazódott, el is kezdték az építkezési munkálatokat, azonban hamarosan le is állították. „Megépült a felvonóház, megvolt az összes felszerelés, azonban lassan minden eltûnt. Azóta nem tud róla senki semmit, nem is beszélnek róla, pedig szakemberek szerint Hargita és Kovászna megyében a legjobb sípálya lehetett volna\" – nyilatkozta a polgármester. Jelenleg Kovászna megyében Sugásfürdõn, Gelencén és Kommandón mûködik sípálya.

D. K.

Libegõt építenek Borsabányán

Februárban szervezi meg a Máramaros megyei Borsabánya önkormányzata a sípálya felett húzódó libegõ felszereléséhez szükséges közbeszerzési eljárást. A 6,5 millió eurós beruházást helyi költségvetésbõl és állami támogatásból fedeznék majd. Az egyenként nyolc férõhelyes felvonók 2,1 kilométer hosszúságú szakaszon szállítanák az utasokat. Tervek szerint a kivitelezési munkálatok kilenc hónapig tartanak. A borsabányai turisztikai fejlesztéseket a Szatmár megyei Lunaforrás településsel közösen tervezték, azonban novemberben Horváth Anna környezetvédelmi államtitkár és Gheorghe Ciocan, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke megegyeztek, hogy a továbbiakban külön kezelik a projektet. Ugyancsak novemberben a kormány kiutalt a projekt befejezéséhez 5,23 millió eurót, amelyet még PHARE pályázaton nyert el a két turisztikai központ, így a borsabányai fejlesztésekre 2,63 millió euró áll rendelkezésre.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés