Máig nem természetes a háborítatlan szülés biztosítása Erdélyben

Sok esetben még maguk a várandós nők sincsenek tisztában a fogalmakkal. Mert szülés előtt senki sem világosította fel őket, illetve a kismamák sem mélyültek el a szülés szakirodalmában, nem jártak felkészítőkre, és mástól sem kértek útmutatást. Így könnyen előfordulhat, hogy egy kisbabát világra hozó nő utólag nem is tudja elmondani, alkalmaztak-e valamiféle orvosi beavatkozást szülés közben, és ha igen, mit, melyeket – mert talán meg sem kérdezték tőle, hogy akarja-e, beleegyezik-e. Sokak szerint ez kizárólag az orvos dolga, „a lényeg, hogy mindenki egészséges”.

Pedig a világ civilizált részében régóta elterjedt „irányzat” szerint a lényeg ennél jóval több. „Követői” abból indulnak ki, hogy a szülés nem csupán egy fájdalmakkal teli, szükséges rossz, amelyet minél gyorsabban és egyszerűbben le kell zavarnia az orvostudománynak. Hanem egy testi-lelki csoda, életre szóló élmény, amelynek főszereplője az anyává váló nő, illetve a világra hozott baba, az új család, amelynek születése pillanatában az apának is ugyanúgy ott lehet a helye.

Ezt nevezik háborítatlan, anya-baba központú természetes szülésnek-születésnek – amely nem tévesztendő össze, nem egyenlő az otthonszüléssel, hiszen előbbi ugyanúgy intézményes keretek között, állami kórházban vagy magánklinikán történhet, mint a köztudatban jól ismert szülések. Az viszont lényeges különbség, hogy háborítatlan szülés esetén az orvos és az egészségügyi személyzet mindenben a kismama kényelmét helyezi előtérbe, őt segíti, teljesíti az előre megbeszélt kéréseit-vágyait, és csak akkor avatkozik be a szülés természetes folyamatába, ha anélkül veszélybe kerülne a mama vagy a baba. Tehát nem csupán azért indítják be mesterséges eszközökkel a szülést, mert úgy „gyorsabb”, mert szorít az idő, mert foghíjas a személyzet, mert nincs elég ágy, vagy mert az orvosnak „más dolga is van”.

Bármennyire is elterjedt Nyugaton az első hallásra „teljesen természetesként” ható természetes szülés, nálunk még gyerekcipőben jár. A háborítatlan szülés fogalmáról, erdélyi helyzetéről Szőcs Kinga Zsófia kolozsvári pszichológust faggattuk alábbi interjúnkban. A háromgyermekes édesanya jó ideje szülésfelkészítőként és -kísérőként, dúlaként is tevékenykedik, tehát mind elméleti, mind pedig gyakorlati téren otthonosan mozog a témában, tapasztalt szakembernek számít.

És ne feledkezzünk meg a kolosztrumról (előtejről), amit az újszülött „első védőoltásaként” is emlegetnek. Vannak intézmények, ahol lassú léptekben, de haladnak a változás felé. Ezeket rengeteg anya felkeresi: vannak, akik több száz kilométert hajlandók azért utazni, hogy megkaphassák a háborítatlanságot.

– Mi lehet az oka az elzárkózásnak: nem elég nyitottak az intézmények vagy az orvosok, akik esetleg régi vágásúak, nem kaptak ilyen irányú képzést? Vagy inkább csak félnek?

– Egyszer egy budapesti nemzetközi szülészeti konferencián hallottam egy orvostól, hogy nagyon nehéz elkerülnie a beavatkozásokat egy olyan orvosnak, akit „aknaszedésre” képeztek ki. Vagyis az egyetemi képzése alatt semmi mást nem látott, nem hallott, csak azt, hogy a szülés egy veszélyes folyamat, ahol meg kell menteni az anyát és a babát, így ők egy olyan szemüvegen keresztül szemlélik a vajúdó-szülő nőt, akivel nagyon sok probléma előfordulhat. A rezidensidőszak alatt sem látnak más jellegű szüléseket, csak olyat, ahol beavatkoznak. Ez lesz számukra a norma. Ezért valahol érthető, hogy nem mernek mást kipróbálni.

És ha békén hagyjuk az anyát, és a háttérből figyeljük őt, hagyjuk, hogy a saját tempójában vajúdjon, olyan pozícióban tolja ki a babát, ahogy a teste kívánja, és csak akkor avatkozunk be, amikor valóban szükséges, akkor rádöbbenünk, hogy a nők toronymagas százaléka mindenféle beavatkozás nélkül megszül.

A gyerekszülés nem az intellektus feladata – mondja Michel Odent francia szülész-nőgyógyász. Szerinte a szülési folyamatot mindentől óvni kell, ami az agykérget ingerli. Ha az orvosok a felbecsülhetetlen tudásuk mellé azt a szemléletet is beiktatják, hogy külső megfigyelőként legyenek jelen, mint egy őr, és csak akkor lépjenek, ha arra valóban szükség van, akkor ez nagyon sokat változtatna a dolgokon.

A félelem kérdése is reális lehet, hiszen sok orvos félhet a perektől, mert ha valami gond lesz a babával, akkor előfordulhat, hogy beperelik őket a szülők, hogy miért nem lépett, miért nem császározta meg az anyát. Ami valahol érthető is, de gondolom, ez sok más külföldi országban dolgozó orvosra is vonatkozik, de ott mégsem olyan nagy a császármetszések aránya, mint Romániában.

– Egyáltalán mennyire igénylik ezt a fajta szülést itthon a kismamák: általában tudnak róla, akarják? Lehet, hogy ha nagyobb lenne az igény, akkor több helyen biztosítanák ehhez a körülményeket?

– Nagyon sok nő tudatosan készül a szülésre, és határozott elképzelése van arról, hogy mi az, amit szeretne és mi az, amit szeretne elkerülni, amennyiben lehet. Az más kérdés, hogy ezt hol biztosítják neki.

mert nem biztos, hogy az, ami nekem jó, az a másik anyának is az lesz. Ha nekem az adja a biztonságérzetet, hogy kórházban szüljek, de adassék meg nekem a félhomály, az apás szülés, szabadon választott kitolási póz vagy akár a vízben szülés és zéró szeparáció, attól még egy másik kismamának a gyakoribb magzatmonitorozás és akár a gyakori vizsgálgatás lehet a megnyugtató.

Viszont nagyon fontos lenne a korrekt tájékoztatás a szakemberek részéről. Ha egy anya például a császármetszés mellett dönt, akkor fel kell vázolni neki annak a számos hátrányát is, babára és anyára nézve egyaránt. Értem én, hogy mindenkinek joga van a teste fölött rendelkezni, és az orvostudomány már ott tart, hogy a császármetszést rutin műtétként kezelik, de ez akkor is egy nagy hasi műtét, és számos hátránya van az élettani szüléssel szemben. Ott tartunk, hogy kezdjük elfelejteni: eredendően ez egy életveszély esetén bevetett műtét volt. Nagyon is dicséretes, hogy ennyit fejlődött a tudomány, de nem jó úgy gondolni a császármetszésre, mint a természetes szülés egy alternatívája.

Biztos vagyok benne, hogy igény van a háborítatlan szülésre, de egyelőre nagyon kevés helyen van rá nyitottság. Sok esetben a kismamák nem tudják, hogy mit kérjenek. Ezt mélységesen befolyásolja az is, ahogy szocializálódunk, tabuként kezeljük a témát (gólyamesék, „a hasból vett ki a doktorbácsi”), a hollywoodi filmek is torz képet mutatnak a szülésről. És amikor oda jutunk, azt hisszük, hogy az orvos fogja „megszülni” a gyereket, vagy hogy nélküle elvesztünk. Eszünkbe nem jut, hogy lehet másképp is szülni, mint háton fekve: hiszen így látjuk a filmekben, a kórházban meg így kéri az orvos, aki azt mondja, hogy ez a jó a babának – ezzel meg nehéz vitatkoznia egy kismamának, aki csak egy véleményt ismer. Ezért tájékozottan, felkészülve kell választani. Én az orvosokat is arra bátorítom, hogy merjenek nyitni, mert a pácienseik ezerszer elégedettebbek lesznek.

hogy én mint kismama elfogadom azt, hogy az orvosom a szakember, és hatalmas tudása, tapasztalata van. Ugyanakkor az orvos is elfogadja, hogy a szülő nő nem egy beteg páciens, akit megmenteni kell; elfogadja, hogy egy kompetens, felnőtt nőről van szó, aki tökéletesen tudja, hogy mit tegyen szüléskor, és nem avatkozik be, csak akkor, ha látja, hogy szükséges.

Ideális továbbá, ha az anyának felajánljuk a különböző alternatívákat és hagyjuk, hogy ő döntsön. Külföldön ez már nem kérdés. A szülés előtt a nőknek egy hosszú listát kell kipipálgatniuk, hogy mi az, amit szeretnének és, mi az, amit mindenképp elkerülnének. Ilyen jellegű kérdések vannak: hagyományos vagy alternatív szobában szülne, háton fekve vagy szabadon választott pózban, kádban vagy szárazon vajúdna/szülne, epidurális érzéstelenítéssel vagy nélküle, apával/dúlával vagy egyedül, használna-e labdát, bordásfalat, kötelet, masszázsolajat, illóolajat, szeretne-e zenét hallgatni? Az azonnali anya-baba bőrkontaktus nem kérdés, és ez nem két percet jelent, hanem adott esetben több órát, és a köldökzsinór kései elvágása, illetve a gátvédelem magától értetődik. És ezek működnek.

A kismamák a meleg, félhomályos vajúdókat kedvelik, ahol nem figyelik meg, békén hagyják őket, ahol szabadon mozoghatnak, ehetnek-ihatnak, és nem dorgálják meg őket ezért, mint egy kislányt. Ideális lehet továbbá, ha van kád vagy zuhanyzó, szülőszék, labda, mogyorólabda, bordásfal, kötelek. Továbbá ha a kísérőt elfogadják, hagyják, hogy masszírozzon, borogasson, támogassa az anyát. Aztán nem szeparálják a babát, ha teljeskörű aranyórát biztosítanak (első két óra bőr-bőr kontaktusban), ha akkor vágják el a köldökzsínórt, amikor az már nem pulzál, ha gátvédelmet biztosítanak, ha a szülők kérésére nem mosdatják a babát. Ezen felül ide tartozik az is, hogy a szülők eldönthetik, mit tegyenek a méhlepénnyel.

Ne feledkezzünk meg itt a császármetszésről sem, hiszen vannak esetek, amikor valóban indokolt és ezzel két életet mentenek, de ilyen esetben sem mindegy, hogy ez hogyan zajlik; megvárják-e a vajúdást, vagy programcsászárt alkalmaznak; bemehet-e az apa, ha szeretne; alkalmazzák-e az aranyórát, a késői köldökellátást.

– Megvalósítható lenne mindez nálunk állami kórházban is?

–Ez nagyon összetett kérdés. Az emberséges hozzáállás, a támogatás nem pénz kérdése, de ezen csírájában kellene változtatni. Fontos, hogy országos szinten milyen az egészségügyi rendszer, milyenek a fizetések, figyelnek-e az alkalmazottak kiégésére, motiválják-e őket az anyagi juttatásokon kívül, kapnak-e megerősítést, bátorítást, szép szavakat a feletteseiktől. Továbbá,

Mindezeket félretéve, tudunk olyan állami kórházakról, ahol lassan, de igen jelentős változásokat értek el a szülések terén, ami a humánusabb, háborítatlan, baba-mama barát irányt követi. Azt is tudjuk, hogy olyan orvosok próbálják ezeket bevezetni, akik szintén láttak már háborítatlan szüléseket, és látták, hogyan működik.

Ha látnák, hogy bizony ha a nő guggolva tol vagy négykézláb, és bizony semmi sem történik mondjuk a gátjával; ha látnák, hogy a szülés úgy is működik, hogy nem irányítják a kitolást, hanem rábízzák az anyára, hogy a saját tempójában tegye a dolgát, és ők pedig a távolból – szakmai tudásukkal felruházva – figyelnék, és csak akkor lépnének, amikor elakadás van, akkor nagyon csökkenne a beavatkozások száma. Ezt számos külföldi statisztika bizonyítja.

azt mondjuk nekik, olyan borzalmas volt, hogy soha többet nem akartam gyereket szülni, vagy azt, hogy fájt, de életem egyik legmeghatározóbb napjaként éltem meg, mert támogattak, nem voltam egyedül, bíztak bennem.

– Mennyire valósítható meg, mennyire elterjedt nálunk az apás szülés? Miért lehet fontos az apa jelenléte szüléskor?

– Felkészítőimen is mindig hangsúlyozom: ez nem kötelező, belső meggyőződés kell hogy legyen, ne egy külső nyomás miatt döntsön így a pár. Viszont ha mindenképp apás szülésre készülnek, akkor ajánlom, hogy keressék meg azt a helyet, ahol ezt megengedik nekik, mert

Vannak szülészetek, ahol ez megvalósítható, de sajnos 2023 Romániájában még ott tartunk, hogy a legtöbb állami szülészet, és még nagyon drága magánklinika is kizárja az apa vagy egy kísérő jelenlétét. Ami teljesen érthetetlen, főleg annak a tudatában, hogy ha az anya biztonságot sugalló személyekkel veszi körül magát vajúdáskor, szüléskor, akkor a folyamat sokkal gördülékenyebb lehet.

Az apa, vagy egy anya által választott más kísérő nagyon sokat segíthet: testi-lelki szinten enyhítheti, csökkentheti az anya fájdalmát. Masszírozhatja, borogatást adhat, könnyen emészthető étellel, itallal kínálhatja, pozíciókat javasolhat, kikísérheti a mosdóba, verbálisan támogathatja, biztathatja a vajúdő nőt. Tudjuk, hogy vajúdáskor-szüléskor a nők módosult tudatállapotban vannak. Ilyenkor nagyon fogékonyak vagyunk a szuggesztiókra, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mit mondanak nekünk. Egy példával éve, hogy értsük: ha egy maratonfutónak a cél előtti kilométereken azt mondják, hogy ilyen lábakkal képtelen leszel bejutni, nézd meg, hogy lihegsz, esélytelen, miért is neveztél be – vagy azt, hogy fantasztikusan jól csinálod, képes vagy rá, a tested csodákra képes!