Hirdetés

Magyarul könnyebb volna

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Sepsiszentgyörgy – A magyar diákok inkább földrajzból, a románok történelemből vizsgáztak. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium előtt vidáman csevegő, csinos lányokon nem látszik, hogy éppen túl vannak egy vizsgán – pedig a tételekről beszélnek, egymás szavába vágva sorolják Románia földrajzi határait. A nyolcadik osztályos képességvizsga utolsó megmérettetésén, csütörtökön mindannyian a földrajzot választották.

2007. június 22., 00:002007. június 22., 00:00

„Inkább a román gyerekek vizsgáztak történelemből, minket, magyarokat elriasztott, hogy esszét, szintézist is kellett írni; könnyebb volt megtanulni a földrajzot” – magyarázza komolyan Andi. Abban is egyetértenek, hogy eddig ez volt a legkönnyebb vizsga – megborzonganak, amikor a matematika megmérettetésre emlékeznek. A földrajztételek ismerősek voltak, nem okozott nehézséget a megoldásuk. „Elgondolkodtatott az a kérdés, hogy magyarázzuk meg, miért kontinentális Románia éghajlata, de végül ez sem okozott gondot” – mosolyog Zsuzsa. Társai azt mesélik, hogy év közben következetesen készültek, az utolsó napokban, a vizsgák előtt már nem tanultak. „Pihentünk, nagyokat aludtunk, de a vizsgán eszünkbe jutott szinte minden” – mondja az egyik lány. Társnője szerint sokat segített az interneten közzétett száz tétel, amit az órákon megoldottak. A lányokhoz két román anyanyelvű fiú csatlakozik: Alexandru és Radu a történelmet választották. „Nem kellett annyi adatot bemagolni. Ki tudja megjegyezni, melyik hegy hány méter magas, vagy annak a sok fennsíknak és medencének a nevét” – vigyorog csibészesen egyik fiú.

A diákok a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolában végezték a nyolc osztályt. Az iskola két fiatal tanára megerősíti a diákok állításait: Nyircsa Melinda földrajz szakos tanár szerint a diákok és oktatók munkáját is megkönnyítette, hogy év közben hozzájutottak a száz lehetséges tételhez. „A magyar gyerekek számára megnehezíti a vizsgát, hogy kénytelenek román nyelven tanulni ezeket a tantárgyakat. Jobb eredményt érnének el, ha magyarul vizsgáznának” – fejtegeti a tanárnő. Hozzáteszi, már év közben kiderült, hogy a magyar nyelven teljesen egyértelmű fogalmakat románul nem értették. Lázár Rajmond történelem szakos oktató arról számol be, a történelemtételek könnyűek voltak, de a tantárgy nyelvezete nehéz, sokszor még a román gyerekek sem értik a szakkifejezéseket. Pista Judit egészségügyi asszisztens pedig örömmel nyugtázza, hogy a kánikula nem okozott gondot a diákoknak, hiszen az iskolák vezetői igyekeztek az északos fekvésű, hűvös tantermekben lebonyolítani a megmérettetést.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
Hirdetés