Hirdetés

Magyarországot nem veszélyeztetné a cián?

Egy esetleges baleset alkalmával is kizárt, hogy a határon is átterjedő szennyezés keletkezzen a Felsőcsertésre tervezett színesfémbánya miatt – áll a hatástanulmányban.

Hírösszefoglaló

2011. szeptember 29., 07:552011. szeptember 29., 07:55

A román beruházó Devagold Rt. által megrendelt környezeti hatástanulmány szerint a Felsőcsertés mellé tervezett bányaberuházásnál egy esetleges baleset alkalmával is kizárt, hogy a határon is átterjedő, negatív környezeti hatással járó szennyezés keletkezzen. A tervezett bányanyitással kapcsolatban Budapesten tartottak közmeghallgatást kedden, míg tegnap Szegeden ismertették a projektet.

Mint ismeretes, a Hunyad megyei település mellé tervezett bányából aranyat és ezüstöt kívánnak kinyerni mintegy másfél évtizedes üzemidő alatt. Összesen 3 millió tonna ércet kívánnak feldolgozni, amelyből hozzávetőlegesen 55 419 kilogramm aranyat és 303 442 kilogramm ezüstöt kívánnak kinyerni. Mindehhez 1653 tonna cianidot használnának fel évente.

A beruházó által megrendelt környezeti hatástanulmány a legroszszabb esetet feltételezve is elfogadható eredményt hozott ki. Ha két egymáshoz közel eső bányában együttesen következik be valamiféle üzemzavar, amelynek során szennyezőanyagok kerülnek a környező vízfolyásokba, majd a Marosba, a magyar határig a szennyezésnek mintegy 250 kilométeres utat kell megtennie – ismertetik. Ezért a szennyezés oly mértékben hígul fel, hogy lényegében nem eredményez semmiféle, országhatáron átterjedő környezetkárosítást. A szennyezés mértéke ugyanis 0,1 milligramm alatti lesz literenként minden esetben.

A budapesti közmeghallgatáson a romániai környezetvédelmi és erdészeti tárca képviselője elmondta, hogy a bánya működését csak akkor engedélyezik, ha a létesítmény mindenben megfelel az európai normáknak. Elhangzott, hogy a zagytározókat körülvevő gát kőtöltéses lesz, amely a román cég szakértője szerint az egyik legbiztonságosabb. Hozzátette: ezzel a gáttípussal tudomása szerint még nem történt baleset. A román cég elnök-vezérigazgatója tájékoztatása szerint elegendő anyagi forrás áll rendelkezésükre a bányanyitáshoz.

Magyarország a bányanyitást engedélyező eljárásba az ENSZ határokon átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló espooi egyezménye alapján kapcsolódott be, amely 1997 óta hatályos. Az egyezmény előírja, hogy a hatásvizsgálatok terjedjenek ki a határokon átnyúló hatásokra is. A szomszédos ország már 2009 decemberében ismertette a felsőcsertési bányaberuházással kapcsolatos aggályait. A budapesti Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium akkor elsősorban arra kérte a román félt, hogy dolgozzon ki tervet a cianidkezeléssel kapcsolatban, részletesen elemezze a cianidmentesítés módját, pontosan térjen ki a betartandó határértékekre, illetve a vonatkozó uniós és más nemzetközi szabályozás előírásaira.
 

EU-s alap súlyos katasztrófák esetére
Speciális uniós alap létrehozását javasolja majd Románia az Európai Uniónak súlyos környezeti katasztrófák esetére – jelentette be tegnap Borbély László környezetvédelmi miniszter. Mint elmondta, a javaslatot a román állam Lengyelországgal, Magyarországgal és Szlovákiával közösen nyújtja be a Környezetvédelmi Tanács október 10-ei ülésén. Borbély kifejtette, fontos lenne, hogy az Unió hatékonyabban lépjen a tavalyi magyarországi vörösiszap-katasztrófához hasonló esetekben. Hozzátette, arról, hogy milyen módon hozzák létre, és mekkora lesz a pénzalap, a Környezetvédelmi Tanács dönt majd.


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés