
A huszonöt éves születésnap egyben az új kezdet évét jelenti, amely a következő negyed évszázadot indítja el – jelentette ki Winkler Gyula vasárnap a vajdahunyadi színházban a Hunyad Megyei Magyar Napok hivatalos megnyitóján, utalva az esemény idei mottójára: 25 év a 25 évesekért, amely az RMDSZ negyedszázados múltját jelöli.
2015. május 04., 16:382015. május 04., 16:38
A szövetség európai parlamenti képviselője elmondta, rendezvényeiket a jubileum égisze alatt szervezték meg.
„Ezelőtt hat évvel határoztuk el, hogy minden évben összefogjuk közösségeinket és alkalmat teremtünk arra, hogy egy megyei rendezvénysorozat keretében számba vegyük értékeinket, megmutassuk kulturális örökségünket, néphagyományainkat a magunk, de a többség számára is, hozzájárulva ezáltal a Hunyad megyei etnikumközi párbeszéd fenntartásához, követve szülőföldünk soknemzetiségű tradícióit\" – emelte ki Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad Megyei Szervezetének elnöke.
Kofity Zoltán, az RMDSZ vajdahunyadi szervezetének elnöke és Takács Aranka önkormányzati képviselő házigazdaként köszöntötték az egybegyűlteket. Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes az RMDSZ nőszervezetének alelnökeként a szövetség kolozsvári kongresszusáról és az újratervezésről beszélt, míg Zákonyi Botond nagykövet, az esemény díszmeghívottja azt hangsúlyozta, hogy Magyarország elkötelezett a dél-erdélyi szórvány támogatásának ügyében.
A megnyitón második alkalommal adták át a Barcsay Ákos Hunyad megyei közéleti díjat, amelyet évente három, a dél-erdélyi szórványközösségekben tevékenykedő, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személynek ítélnek oda. A kuratóriumi döntés szerint idén Szász János, Hunyad megye római katolikus főesperese, Máté Márta tanárnő, Hunyad megyei főtanfelügyelő-helyettes és Antal Amália, a lupényi magyarok fáradhatatlan közösségszervezője vehette át a kitüntetést.
A megnyitó kulturális programmal folytatódott, majd Nagy Feró tartott fergeteges koncertet a vajdahunyadi színház nagytermében. A Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvényei idén május 1–10. között zajlanak tizenegy településen.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!