2011. június 19., 13:082011. június 19., 13:08
A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM), illetve az Astra Egyesület arra kéri a parlamenti pártokat, hogy „helyezzék a pillanatnyi politikai érdekek főlé a nemzeti érdeket”, és utasítsanak el minden olyan törvényhozási kezdeményezést, amely az egységes román nemzetállam függetlenségét és egységét próbálja kikezdeni.
A két szervezet vasárnap közzétett felhívása szerint a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény, illetve az RMDSZ régióátszervezési tervezetének elfogadása azt eredményezi, hogy „a történelem menete megfordul”, Romániában pedig feléled „a középkori magyar és székely hegemónia”.
A két román civil szervezet szerint a kisebbségi törvény előírásai egységes nemzetállamból többnemzetiségű állammá alakítják majd Romániát, hivatalossá teszik a kisebbségi nyelveket, különösen a magyart, és kollektív jogokat biztosít a kisebbségeknek. Ennek következményeként „felhígul az ország szuverenitása”, mivel hivatalos döntések többé nem hozhatók a nemzeti kisebbségek megkérdezése nélkül.
Az RMDSZ régióátszervezési tervével kapcsolatban – amely 16 régióval számol, ezek egyike pedig a Székelyföld lenne – a románok fórum és az Astra Egyesület azt állítja, hogy a tervezet visszaállítja az 1940-es második bécsi döntésben Hitler, Mussolini és Horthy Miklós által Romániára kényszerített határokat. Ennek eredménye az lesz – hangoztatják –, hogy Székelyföld néven „etnikai enklávé” jön létre Kovászna, Hargita és Maros megyében.
A magyar szeparatista szervezetek követelései, Magyarország beleavatkozása Románia belügyeibe „aberrációk”, és nem felelnek meg a térség 42 százalékos román lakosságának akaratának.
„Méltósággal kívánunk élni a saját országunkban” – szögezik le a felhívásban, amelyben azt is kérik, hogy az állam vezetése vessen véget az „etnikai tisztogatásnak”, amely több mint húsz éve folyik a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok ellen.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!