
Már hetek óta működik, hivatalosan viszont csak szombaton nyitja meg kapuit Váradpósán (Păuşa) Bihar megye egyedüli, magánkézben lévő állatmenhelye.
2015. augusztus 27., 13:532015. augusztus 27., 13:53
A szükség szülte, és új-zélandi segítséggel valósult meg – tudtuk meg a projektet életre keltő Animal Shields Egyesületet vezető Kosztin Ildikótól.
Emlékeztetett, hogy miután a nagyváradi önkormányzat átvette a helyi kutyamenhely gondozását, egy azóta bűnvádi eljárás alá került állatorvos „halomra ölte” az oda került ebeket. Azok zöme, akik előtte az SOS Dogs alapítványnál önkéntesként segédkeztek a négylábúak ellátásba, hiába akarták tevékenységüket a városi menhelyen is folytatni, erre nem kaptak engedélyt.
Noha mára már rendeződtek a körülmények – egy elismert állatorvos gondoskodik a kutyákról, és mivel csak alig pár tucatot tartanak számon, nem szükséges elaltatni őket –, Kosztin azt tapasztalta, hogy amióta nincs ingyenes sterilizálás, zsákokban szállítják be Nagyváradra az állatokat vidékről. „Gyermekkorom óta állatokat mentek. Csak az utóbbi napokban tíz magára hagyott kutyát mentettem meg” – magyarázta. Jómaga is több négylábúnak ad otthont, de barátai és ismerősei is sokat befogadtak.
Mostantól már egy tágas telken tudnak ideiglenes szállást biztosítani a magára hagyott állatoknak, hiszen ahogy Kosztin hangsúlyozta: a menhely egy átmeneti megoldás, egy „tranzitállomás”, folyamatosan új gazdákat keres, és eddig sikerrel adta örökbe a kutyákat.
Mint megtudtuk, a 11 600 négyzetméteres váradpósai telket az új-zélandi Athena Ellis ajánlotta fel, és anyagilag is segítette a menhely megvalósulását, a hiányzó összeget és a fenntartással járó költségeket ugyanakkor Kosztin saját fizetéséből és a kapott támogatásokból biztosítja. A kutyákat rendszeres állatorvosi vizsgálatnak vetik alá, egy helyi alkalmazott vigyáz majd rájuk, és nem tartják szűk ketrecekbe bezárva őket. „A lényeg, hogy van hova vinni a kutyákat” – szögezte le az állatvédő.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!