2007. május 22., 00:002007. május 22., 00:00
„Idén végre sikerült visszabillenteni az egyensúlyt. Az eredetileg fogyasztási cikkek vásáraként elképzelt expó az utóbbi években műszaki kiállítássá alakult. Az idei visszanyerte kezdeti jellegét, s megint szép számban szerepelnek fogyasztási cikkeket gyártó és forgalmazó vállalkozások” – jelentette ki a Krónikának Csipor Attila, a Csík Expót szervező Expo Har Kft. igazgatója.
Mint megtudtuk, nem véletlen, hogy épp pünkösd tájékán szervezik meg a vásárt. Egy 50 ezres lakosságú kisváros nem jelent ugyanis túl vonzó kiállítási célpontot a nagyvállalatok számára. Ám a csíksomlyói búcsúkor 400–500 ezer személy is megfordul a megyeszékhelyen, ezzel pedig a „nagyhalakat” is oda lehet csábítani.
Csipor Attila elmondta, 7–15 ezer látogatóra számítanak. A főszervező azonban nem szívesen emlékszik viszsza a tavalyi expóra. Akkor ugyanis az esős időjárás miatt rendkívül alacsony volt az érdeklődés.
A Vákár Lajos-műjégpályán 1800 négyzetméteren állítanak ki a részt vevő cégek. További 1500 négyzetméter áll azoknak a vállalatoknak a rendelkezésére, amelyek inkább a szabad ég alatt kínálnák portékáikat. A jégkorong-mérkőzések színhelyén a vásár négy napja alatt ruházati cikkeket, lábbeliket, háztartási gépeket, berendezéseket, bútorokat vásárolhatnak az érdeklődők. Akárcsak az előző években a belépés díjtalan.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.