Liberális akadékoskodás

•  Fotó: Gozner Gertrud

Fotó: Gozner Gertrud

Kolozs megye – László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök szerint immár biztosra vehető, hogy Bányai József kolozsvári jogászt (képünkön) nemsokára kinevezik a két hete üresen álló alprefektusi tisztségbe.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2007. november 15., 00:002007. november 15., 00:00

Călin Platon alprefektus prefektussá való avanzsálása után az RMDSZ-nek három jelöltje is volt az üresen maradt tisztségre, de a választás végül Bányai Józsefre esett. A kolozsvári ügyvéd lapunknak azt nyilatkozta: még semmit nem tud a tisztség elfoglalásáért zajló tárgyalások eredményeiről. „Az RMDSZ engem jelölt, én ezt elfogadtam, a többit pedig máshol döntik el” – fogalmazott. Kérdésünkre az ügyvéd azt is elmondta: ha a következő napokban kijelölik, készen áll elfoglalni az alprefektusi széket, az ügyvédi praxisa felfüggesztése után. Amennyiben a kormány egyetért az RMDSZ javaslatával, Bányai Józsefnek kinevezését követően le kell tennie a felsőfokú köztisztviselői vizsgát, kinevezése mindössze ezután véglegesíthető.

Markó Béla a napokban Kolozsváron tett látogatása alkalmával megerősítette a szövetség Bányai személyére vonatkozó döntését. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy ez a javaslat mielőbb a kormány elé kerül jóváhagyásra. A Mediafax hírügynökség szerint a javaslatról már csak Cristian David belügyminiszter aláírása hiányzik. A hírügynökség liberális forrásokból úgy tudja, a Nemzeti Liberális Párt Kolozs megyei szervezete azért ellenzi az RMDSZ jelölte alprefektus kinevezését, mivel a megyei tanácsnak mindkét alelnöke magyar. A párt attól tart, hogy ha az RMDSZ-é lesz a tisztség, ez elégedetlenséget okoz a románok körében. Ezért azt a megoldást javasolták, hogy magyar nemzetiségű, ám liberális párttag Györke Zoltán kapja meg a tisztséget. Ezt azonban a Kolozs megyei RMDSZ határozottan ellenzi, mivel a 2004-es választásokat követően a pártok közötti egyezmény szerint a két alprefektusi tisztség egyike az RMDSZ-t illeti meg.

Kolozs megye egyik alprefektusi tisztségét jelenleg Cynthia Curt tölti be, míg a másik tisztség azt követően maradt üresen, hogy Alin Tişe prefektust egy kormányhatározattal kormányzati felügyelővé léptették elő, helyébe pedig Călin Platon alprefektus került. Tişe egyébként beiktatását követően azonnal lemondott tisztségéről.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 05., vasárnap

Divatba jön a retró, újragondolt kazettás magnót dobott piacra egy erdélyi vállalat

A Marosvásárhely melletti Nyárádtőn múködő Electromureș vállalat új kazettás magnót dobott piacra.

 

Divatba jön a retró, újragondolt kazettás magnót dobott piacra egy erdélyi vállalat
2025. október 05., vasárnap

Három ember sérült meg a csúszós utak miatt egy autóbalesetben Hunyad megyében

Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.

Három ember sérült meg a csúszós utak miatt egy autóbalesetben Hunyad megyében
2025. október 05., vasárnap

Várni kell még a jó időre: egyelőre nem áll el az eső és nem lesz melegebb

Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.

Várni kell még a jó időre: egyelőre nem áll el az eső és nem lesz melegebb
2025. október 05., vasárnap

Zöldebbé váltak az elmúlt évtizedekben a Kárpátok magashegyi területei

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.

Zöldebbé váltak az elmúlt évtizedekben a Kárpátok magashegyi területei
2025. október 04., szombat

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten

Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten
2025. október 04., szombat

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt

A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt
2025. október 04., szombat

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök

Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök
2025. október 04., szombat

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
2025. október 04., szombat

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől

A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől
2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé