
Fotó: Facebook/Primăria Municipiului Braşov
Ha már a román állam köztulajdonába került a Cenk alatti város önkormányzata által kínkeservvel visszaperelt brassói fellegvár, egyre konkrétabban terveznek vele Bukarestben. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a belügyi és az oktatási tárca is rátenné a kezét, de most már konkrét tervekről is szó van. Előbbi rendőrök kiképzését tervezi az ódon falak között, utóbbi legalább átadná a középkori létesítmény használatát a helyi Transilvania Egyetemnek.
2023. március 07., 20:372023. március 07., 20:37
Sajtóértesülések szerint a belügyminisztérium – amennyiben sikerül rátennie a kezét – rendőrképző központot szeretne kialakítani a Cenk alatti város fölé magasodó várban, arról azonban egyelőre nincsenek információk, hogy emellett adnának-e kulturális, idegenforgalmi rendeltetést is a középkori létesítménynek.
Ha az oktatási tárca projektje nyerne, akkor legalább a helyi lakosok és a turisták is látogathatnák a fellegvárat. A Bună Ziua Brașov helyi sajtóorgánum úgy értesült, amint a pénzügyminisztérium megkérdezte a tárca illetékeseit, hogy érdekli-e őket a vár, megkeresték a brassói Transilvania Egyetemet. A felsőoktatási intézménynek pedig megtetszett a lehetőség, és már ki is dolgozott egy tervet arra vonatkozóan, mit tenne, ha ölébe hullana a vár kezelési joga.
„Az egyetem korszerű helyszínt tudna biztosítani a városnak és a turistáknak a párbeszédre és a kulturális innovációra, egy teret, amely megmutatja a helyi és nemzeti értékeket, egy teret a fiatalok számára, amelyet megtöltenének a kreativitásukkal” – érvel a felsőoktatási intézmény a tanügyminisztériumhoz eljuttatott dokumentumban.
Rámutatnak: a vár kezelésbe vétele megoldaná a sürgető helyhiányukat, de az egyetem egyúttal „eleget tenne kulturális küldetésének is”, és végre megfelelő körülmények között tudna működni a felsőoktatási intézmény keretében létrehozott multikulturális, nyelvi, zenei, valamint kreatív központ.
A dokumentumban az egyetem illetékesei ígéretet tesznek a vár környékének rendbe tételére is. Azt írják, elegendú anyagi erőforrás áll a rendelkezésükre az ingatlan restaurálására és korszerűsítésére.

A brassói önkormányzat mellett több bukaresti minisztérium is igényt formál Brassó fellegvárára, mely hosszas pereskedés után került vissza állami tulajdonba – közölte kedden a belügyminisztérium.
Miután a bíróság tavaly novemberben a város javára döntött, a Cenk alatti város fölé magasodó erődítményről február közepén lemondott eddigi tulajdonosa, az Aro Palace Rt. szálloda- és vendéglátóipari vállalat egy, a Bukaresti Értéktőzsdéhez (BVB) eljuttatott közleményben. A cég az 1990-es években jutott hozzá az értékes műemléképülethez, és azután volt kénytelen megválni tőle, hogy több éves pereskedés után a román legfelsőbb bíróság kimondta: az ingatlan az állam tulajdona.
Az erődítmény a pénzügyminisztériumon keresztül kerül állami köztulajdonba, amely a többi szaktárcát is megkérdezte, igényt tart-e rá.
Mindenesetre továbbra is zajlik az aláírásgyűjtés a Petitieonline.ro platformon: az online íveket „kézjegyükkel” ellátók arra hatalmazzák fel Allen Coliban polgármestert, hogy a nevükben eljárjon. Eddig csaknem 5000 aláírás gyűlt össze. Érdekes ugyanakkor, hogy az elmúlt pár hét leforgása alatt felpörgött az aláírásgyűjtés, február 21-én még kevesebb mint fele ennyi személy követelte, hogy a fellegvár a várost illesse meg.
A polgármester az elmúlt időszakban a brassói honatyákhoz is felhívást intézett, kérve: védjék a helyi közösség érdekeit Bukarest ellenében. Azt írta, hogy a polgármesteri hivatal vissza nem térítendő támogatást is lehívott a vár felújítására, sürgős a tulajdonjog mielőbbi tisztázása. „Itt a pillanat, hogy rendezzük a sorainkat és visszaszerezzük a várunkat” – fogalmazott bejegyzésében az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) színeiben polgármesterré választott Allen Coliban.
A középkori műemlék jövőjéről kormányzati szinten döntenek, amit kormányhatározattal szentesítenek.

Hosszas jogi küzdelmet követően végre esély mutatkozik arra, hogy Brassó városa birtokba vehesse a belváros fölé magasodó fellegvárat, miután az Aro Palace vállalat bejelentette, átadja azt a román államnak.
Megalakulásának 80. és önállósodásának 50. évfordulóját ünnepelte a
Marosvásárhely-Felsővárosi Református Egyházközség. Az immár évek óta hagyományos Felsővárosi Napok idei mottója: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr.”
A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére – jelentette be kedden a Maros Megyei Tanács által létrehozott Visit Maros Egyesület.
Megközelítette az 1500 kilométert a romániai gyorsforgalmi úthálózat hossza, miután hétfőn délután átadták az A7-es moldvai autópálya legújabb, Adjud és Bákó közötti, 47,10 kilométeres szakaszát.
Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi a Szatmár megyei Vámfalu lakosai: láthatták, amint az alpolgármester egy robogón „végigszáguld” a településen, kezében egy tüzérségi lövedékkel.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
szóljon hozzá!