Hirdetés

Leleményesség kell az újfajta románoktatáshoz

A tanítók leleményességére van bízva, hogy az elemi osztályos magyar gyerekeknek az új tanterv értelmében idegen nyelvként oktassák a románt – az új tantervet fokozatosan vezetik be, a tankönyvek késnek, a pedagógusok pedig az átállás folytonosságáért aggódnak.

Bíró Blanka

2015. szeptember 20., 18:392015. szeptember 20., 18:39

2015. szeptember 21., 14:472015. szeptember 21., 14:47

Király András államtitkár a Krónika megkeresésére elmondta, az oktatási minisztérium kisebbségügyi igazgatósága kidolgozta a magyar tannyelvű iskoláknak a specifikus románoktatás tantervét: az előkészítő osztálytól a 12. osztályig elkészült minden évfolyam számára.

A szakpolitikus ugyanakkor emlékeztetett, hogy a tanügyminisztérium úgy döntött, az új tantervet a magyar gyerekek romántanításában is az oktatásban fokozatosan megvalósuló reformmal párhuzamosan vezeti be. Tehát eddig az előkészítősök, az elsősök és a másodikosok tanulhatták új tanterv szerint a román nyelvet, ettől a tanévtől a harmadikosok számára is változik a módszertan, majd a jövő tanévtől a negyedikesek tanulhatják az új tanterv alapján az állam nyelvét. A 2017/2018-as tanévben az ötödikes és a kilencedikes osztályokban lépnek életbe a reformok.

Király András ugyanakkor kérdésünkre elmondta, a specifikus tantervek készen vannak, ám ezeket minden évben jóvá kell hagyassa a minisztérium kisebbségügyi oktatásért felelős osztálya a neveléstudományi intézettel. Ezen a téren idén előrelépés történt, mert már a jövő tanévben életbe lépő negyedikes tantervet is jóváhagyták, így a tanítók előre tudnak tervezni.

Az oktatási minisztérium véglegesítette eközben azoknak a tankönyveknek a jegyzékét, amelyekre a megváltozott tanterv miatt szükség lesz. Eddig azonban még csak az első osztályosoknak van a kezében olyan tankönyv, amelyből idegen nyelvként tanulhatják a románt. A minisztérium honlapján a másodikosok számára is megjelentek a kisebbségek számára írt román kommunikációs tankönyvek, a két nyertes segédanyagot a marosvásárhelyi Norand és a dévai Corvin kiadók adják ki. A versenytárgyalás eredményeit nemrég véglegesítették, így valószínűleg október végéig kaphatják kézbe a gyerekek az új tankönyveket.

Király András hangsúlyozta, ezekben az osztályokban az új módszertani követelmények szerint kell oktatni a román nyelvet, például harmadik osztályban a tankönyv hiányában a pedagógusoknak meg kell találniuk azokat a lehetőségeket, segédanyagokat, munkafüzeteket, amelyekkel az új tantervet alkalmazni tudják.

Kommunikáció szövegértés helyett

Cserei Hajnal és Vári Kinga sepsiszentgyörgyi tanítónők harmadikosokat tanítanak: a 2005/
2006-ban született kisdiákok évfolyama az első az oktatási reformok alkalmazásában, ők kezdték elsőként az előkészítő osztályt, és mindig náluk vezetik be az új tantervet. Ugyancsak ők, akik soha nem kapnak új tankönyvet, mert az soha nem éri utol a tanterv bevezetését, tehát minden évben új tanterv szerint, a régi tankönyvből oktatnak.

Cserei Hajnal lapunknak elmondta, általában az ő leleményességükre van bízva, hogyan alkalmazzák az új módszereket, a legnagyobb segítség, ha eljutnak egy-egy jó továbbképzőre. A tankönyveket utólag látják csak, de mint mondja, például az első osztályosok román tankönyve valóban sokkal funkcionálisabb, mint a túlzsúfolt régi kiadás. „Tankönyvvel sokkal könnyebb lenne” – fogalmazta meg a tanítónő, aki szerint az új tantervben az a nagy változás, hogy kihagyják a nyelvtani fogalmakat, nem kell megnevezni a szófajokat, a szövegértés és olvasás helyett inkább a kommunikációra fektetik a hangsúlyt.

Vári Kinga ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az úttörő évfolyamokat tanítóknak nagy kérdőjel volt, hogy a következő tanévben honnan kell majd folytatniuk az anyagot. Most, hogy már előre tudják, mi lesz negyedikben, könnyebb felépíteni tankönyv nélkül is a harmadikos tananyagot, szögezte le a pedagógus. Vári Kinga ugyanakkor a reformok bevezetésének a folytonosságáért is aggódik.

„Mi lesz, ha ötödikben mégsem változik meg a tanterv, és úgy kezdik a gyerekekkel, mintha már tanultak volna nyelvtant, holott az új tanterv szerint az elemiben azt nem kellett megtanítani nekik?” – fogalmazta meg aggályait. Mind a két tanítónő a kiszámíthatóságot, a tervezhetőséget várja el, ugyanakkor szerintük további beruházásokra lenne szükség a rendszerben, hiszen hiába vannak jól kitalált digitális tankönyvek, ha az iskolákban nincsenek hordozók, így azokat nem tudják használni. Gyerekcentrikus tantervekre, tankönyvekre, anyagi feltételek biztosítására van szükség, hogy kényelmesen tudjunk tanítani – összegezték a sepsiszentgyörgyi tanítónők.

Kevés a kiadó a liciteken

A dévai Corvin Kiadónak elsősök és másodikosok számára is van pályázatnyertes új generációs román tankönyve. Varga Károly, a kiadó igazgatója lapunknak elmondta, a másodikos könyveket most hagyták jóvá, így október végére kerülhetnek ki a nyomdából. A harmadikos és negyedikes tankönyvekre eközben januárra írt ki versenytárgyalást az oktatási minisztérium.

„A tankönyvnek elsősorban a tantervet kell követnie, ezeken és a pedagógusok hozzáállásán is múlik, hogy a következőkben mennyire lesz hatékony a magyar diákok számára a román nyelv oktatása” – valja Varga Károly. Rámutatott, a romániai magyar tankönyvkiadók közül kevesen jelentkeznek a licitekre, hiszen hatalmas anyagi és technikai kihívásokkal szembesülnek, a gyereklétszám kicsi, tehát a példányszám alacsony, a digitális formátum pedig hatalmas költségeket feltételez. A kiadó román kommunikációs tankönyvei a tanterv által ajánlott témákat, az elsajátítandó szavakat és rövid szövegeket az iskolai élet mindennapjaihoz, a különböző tantárgyakhoz igazították.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
Hirdetés
Hirdetés