
Képünk illusztráció
Fotó: Salvamont
Lehozták a hegyről vasárnapra virradó éjszaka a Fogarasi-havasokban elhunyt Török Zsolt alpinista holttestét – közölte a Szeben megyei hegyimentő-szolgálat vezetője, Adrian David.
2019. augusztus 18., 10:082019. augusztus 18., 10:08
2019. augusztus 18., 12:142019. augusztus 18., 12:14
Mivel a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt szombat este a helikopter nem tudott leszállni a Negoj-csúcs környékén, ahol a hegymászó holttestét megtalálták, végül a hegyimentők hozták le a hegyről. Az akció éjszaka 1 óra körül ért véget. Az alpinista holttestét a nagyszebeni igazságügyi orvostani intézethez szállították – magyarázta az Agerpres hírügynökség szerint David.
Török Zsolt az egyik legismertebb romániai hegymászó volt. Eltűnését felesége jelentette szombat reggel, majd több órán át keresték a Salvamont Argeş és Szeben megyei munkatársai, csendőrök és a belügyminisztérium egyik helikopterének segítségével. Végül a Negoj-csúcs közelében találták meg a holttestét, vélhetően lezuhant egy szikláról.

Megtalálták a híres aradi hegymászó, Török Zsolt holttestét a hegyimentők. Az alpinista 2000 méter felett eshetett le egy szikláról.
Mihai Fifor belügyminiszter Facebook-oldalán reagált Török Zsolt halálhírére. „Isten veled, jó barát... Nyugodjál békében” – írta bejegyzésében a tárcavezető.
Az alma talán az egyetlen gyümölcs, amely minden kultúrában fontos szimbólumként jelenik meg – és közben mindennapi, elérhető, mégis elképesztően sokoldalú alapanyag.
Drámai mértékben megugrott a halálos medvetámadások száma Japánban, ezért a hatóságok egyre több veszélyesnek ítélt vadállatot lőhetnek ki. Az elejtett nagyragadozók húsát pedig főként grillezve fogyasztják a vendégek az éttermekben.
Köztudott tény, hogy ünnepek alatt általában bőségesebben esznek-isznak az emberek, mint a hétköznapokban: több édességet, alkoholos italt, zsíros, fűszeres ételt fogyasztanak.
Gyertyafényes karácsonyfák, ehető díszek, bazárok és jótékonyság: így ünnepelték a karácsonyt Kolozsváron másfél évszázaddal ezelőtt. Újvári Dorottya művészettörténésszel utaztunk vissza az időben.
Karácsonyfát, legót, könyvet, kortársaik körében divatos számítógépes játékokat is kértek a lövétei kisdiákok idén az Angyaltól. A gyerekek a Krónikának arról is beszéltek, mit jelent számukra a karácsony az ajándékokon túl.
Különleges újévi koncerttel indul a zenei év Kolozsváron: a Magyar Örökség díjas 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a zeneakadémia nemrég átadott nagytermében. Az est sokszínű műsorral és rangos vendégművészekkel ígér emlékezetes zenei élményt.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül Budapesten, a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
szóljon hozzá!