Hirdetés

Lehet kettős állampolgár a szentgyörgyi bírónő, de nem biztos, hogy igényli

Megtarthatja tisztségét az a sepsiszentgyörgyi bírónő, aki magyar állampolgárságot szeretne igényelni, és emiatt kikérte a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) véleményét. A CSM tegnap elfogadta szakbizottsága jelentését, és úgy határozott, nincs akadálya annak, hogy Codreanu Melinda kettős állampolgársággal rendelkezve is betölthesse hivatalát. Ám a bírónő jelezte, tart attól, hogy utólag mégis hátránya származhat ebből, így még nem döntötte el, hogy valóban igényli-e a magyar állampolgárságot.

Krónika

2011. október 05., 07:222011. október 05., 07:22

A CSM humán erőforrással foglalkozó szakbizottsága jelentésében kitért arra, hogy az 1992-ben kiadott, a bírók kinevezésére és előléptetésére vonatkozó jogszabály még úgy rendelkezik, a szakmai elvárások mellett a bírónak csak román állampolgársága lehet, és állandó romániai lakhellyel kell rendelkeznie. Több jogszabály említése mellett végül a bizottság a luxemburgi bíróság döntésére hivatkozik, miszerint az Európai Unióban nem korlátozható a szabad munkavállalás az állami intézményekben. Az igazságügyben, a minisztériumokban, a rendőrségen, a katonaságnál, állami pénzintézeteknél, az adóhivatalban, a törvényhozásban, a törvények betartását felügyelő hatóságoknál csak a vezető tisztséget betöltők nem lehetnek kettős állampolgárok. A jelentés szerint jelenleg egyetlen romániai jogszabály sem tiltja, hogy a kettős állampolgársággal rendelkezők bírói tisztséget tölthessenek be.

A bírónő korábban lapunknak kifejtette, biztosítéknak kérte ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács véleményét. Codreanu Melinda a tegnapi döntést örömmel fogadta, ám jelezte, még nem döntötte el, hogy valóban igényeli-e a magyar állampolgárságot, mert attól tart, utólag mégis hátránya származhat belőle. „Örülök a CSM plénuma által hozott döntésnek, mert így megadatik nekem a választás lehetősége. Másrészt viszont a kérvényem elküldése után elgondolkoztam, és még nem döntöttem arról, hogy összeállítom-e az állampolgárság igényléséhez szükséges iratcsomót, ugyanis félek attól, hogy utólag mégis egy tiltó határozatot hoznak, ugyanis a mi törvénykezésünk kiszámíthatatlan” – nyilatkozta az Infocsm.ro honlapnak Codreanu Melinda, aki elmondása szerint azért igényelné a magyar állampolgárságot, mert magyar nemzetiségű, és családja már leadta az állampolgársági kérelmet. Az igazságszolgáltatási tanács honlapján megjelent cikkben kitérnek arra is, hogy a román igazságszolgáltatásban már több, kettős állampolgársággal rendelkező személy is dolgozik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés