Hirdetés

Léggömbpostával elküldött tervek

Szilágy megye – Magyar tannyelvű iskolát avattak a Báthory-napok keretében. Hétvégén tartották a két éve önállósult magyar tannyelvű általános iskola névadó ünnepségét Szilágysomlyón, a tizenötödik alkalommal megrendezett Báthory-napok alkalmával. Az ünnepségen a település szülöttjének, Báthory Istvánnak nevét viselő tanintézet tanulói ünnepi műsort mutattak be, majd Boér Klára, az iskola egykori diákja, valamint Kozma Mónika, a szülőbizottság elnöke szólt az egybegyűltekhez.

Gazda Árpád

2007. október 01., 00:002007. október 01., 00:00

Vida Annamária, a tanintézet igazgatója a Krónikának elmondta, az egyori ferences zárdában berendezett iskola 2005. óta működik önálló, magyar tannyelvű intézményként, padjaiban 285 diák kezdte el az új tanévet. „Egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy iskolánk az 1533-ban Szilágysomlyón született erdélyi fejedelem és lengyel király nevét fogja viselni. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy ma, amikor több magyar tanintézet bezárásáról kell tudomást szereznünk, mi itt, Szilágy megye szívében megkeresztelhetjük iskolánkat” – nyilatkozta az ünnepséget követően az intézményvezető. A névtábla leleplezését követően az iskola diákjai kívánságaikat, terveiket tartalmazó, színes léggömböket eresztettek a magasba.

A háromnapos ünnepségsorozat péntek délután kezdődött Kristófi Enikő nagyváradi festőművész tárlatának megnyitójával, a kora esti órákban pedig néptánctalálkozót tartottak a városi kultúrház nagytermében, amelynek keretében a debreceni Herz Vilmos és csapata, a szilágycsehi Berekenye Néptáncegyüttes, valamint a helyi Vadrózsák ifjúsági tánccsoport mutatkozott be a közönségnek. Szombat délelőtt az Ossian Iskolacsoport gyűléstermében szervezték meg tizennegyedik alkalommal az orvostovábbképzőt. A konferencia idei témája a modern ultrahang-diagnosztikai berendezések (PET-CT és SPECT-CT) alkalmazása volt, amelyről többek közt dr. Süveges Ildikó, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, valamint a szlovákiai Csilizradványról érkezett dr. Kiss József tartott előadást.

Szombat délután zajlott az Erdélyi Vitézi Rend által szervezett avatóünnepség is a katolikus templomban. Szél Antal helyi plébános köszöntője után az ünnepi misét a Bihar megyei Székelyhídról érkezett Bodor Zoltán plébános celebrálta, majd az esemény szervezője, Kocsis László ismertette az 1921 óta működő rend történetét. A ceremónia keretében Hunyadi László, a hagyományőrző, magyarságápoló szervezet főkapitánya a rend harmincegy erdélyi tagját avatta vitézzé.

Az ünnepséget szervező Báthory István Alapítvány, fennállásának tizenötödik évfordulója alkalmából, a városi könyvtárban szervezett ünnepség keretében emlékplakettel fejezte ki köszönetét mindazoknak, akik az elmúlt másfél évtizedben önkéntesen támogatták az alapítvány munkáját, és hozzájárultak az évente megszervezett Báthory-napok lebonyolításához.

A vasárnapi ünnepélyes ökumenikus istentiszteleten igét hirdetett Tempfli József nagyváradi római katolikus megyés püspök és Tőkés László királyhágómelléki református püspök, majd a rendezvénysorozat vendégei a helyi elöljárókkal közösen megkoszorúzták Báthory István mellszobrát.

Gyergyai Csaba


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés