
Prioritásként tekint a legfőbb ügyészség a környezetvédelmi, erdészeti, valamint a természeti és kulturális örökség ellen elkövetett bűncselekmények visszaszorítására, ezért ebben az évben kifejezetten az ilyen visszaélések feltárására szakosodott ügyészhálózatot hoznának létre.
2017. június 06., 08:292017. június 06., 08:29
A legfőbb ügyészség ezt Facebook-oldalán közölte hétfőn, a környezetvédelmi világnap apropóján. A hatóság rámutatott: globális szinten a természetvédelmi bűncselekmények a negyedik helyen állnak a kábítószer- és emberkereskedelem, valamint a hamisítás után.
„Figyelembe véve a helyzet nemzetközi és országos szinten jellemző súlyosságát is,
– olvasható a bejegyzésben.
Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter, kormányfő-helyettes eközben a világnap alkalmából úgy nyilatkozott: több évtizedes „kaotikus gazdasági fejlődés után” nem lesz egyszerű visszaadni a természetnek egykori szépségét, de szerinte még nincs késő ahhoz, hogy megőrizzük, ami érintetlenül maradt, illetve új hozzáállást alakítsunk ki a természettel szemben.
A tárcavezető szerint fontos lépés többek között a fenntartható gazdaság megteremtése, a szelektív hulladékgyűjtés vagy a tömegközlekedési eszközök elektromos vagy hibridautóra cserélése. „Mindezek a cselekedetek reflexként kell hogy kialakuljanak bennünk, ha azt akarjuk, hogy a következő generációknak is rendelkezésükre álljon a tiszta víz és levegő, az egészséges élelem, valamint a természet szépsége” – fogalmazott az Agerpres hírügynökségnek eljuttatott közleményében Graţiela Gavrilescu.
A minisztérium egyébként a világnap alkalmából számos figyelemfelhívó és oktatási programot szervezett főként gyermekeknek. Június 5-ét 1972-ben nyilvánította a környezetvédelem világnapjává az ENSZ.
Graţiela Gavrilescu nemrég arról számolt be, hogy
ezek többsége a hiányos, elmaradott hulladékgazdálkodással kapcsolatos. A tárcavezető hangsúlyozta: a minisztérium, illetve a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy fokozatosan növeljék az újrahasznosított szemét arányát, 2050-ig szeretnék elérni a 100 százalékos szintet.
Az Európai Bizottság adatai szerint Románia az egyik legfejletlenebb tagállam a hulladékgazdálkodás szempontjából: 2015-ben a legmagasabb, 72 százalékos volt a lerakott, azaz az újra nem hasznosított szemét aránya, ehhez képest az uniós átlag 25,6 százalékos volt. Amennyiben Románia nem javít sürgősen a helyzeten, súlyos bírságokra számíthat.
Az országos adóhatóság (ANAF) nevében tévesztette meg telefonon egy gyulafehérvári cég képviselőjét egy csaló, aki közel 90 ezer lejt emelt le a vállalkozás számlájáról.
Sokk, csend és por – ezekkel a szavakkal lehetne leírni azt a pillanatot, amikor hat héttel ezelőtt leomlott a szilágycsehi református templom tornya. A helyszínen jelenleg nemcsak romeltakarítás zajlik, hanem az újjáépítés alapjainak megteremtése is.
Új, magyar nyelvű kettős szak indul a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen – jelentette be a felsőoktatási intézmény Magyar Filozófiai Tanszéke.
Az aradi önkormányzat által indított online felmérés eredményei egyértelmű társadalmi állásfoglalást jeleznek: a válaszadók közel nyolcvan százaléka támogatja a szerencsejátékok betiltását a város területén, kivéve a lottózókat és a sportfogadó irodákat.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Római kori tömegsírt, 20 gyermekcsontvázat is azonosítottak a Maroskeresztúron zajló régészeti feltárások során – közölte kedden a Maros Megyei Múzeum.
Életét vesztette a kórházban az a fiatal nő, akit hétfőn délután elgázolt egy autó Kolozsvár központjában. Lapunk értesülései szerint az áldozat magyar volt és gyermeket várt.
Elkezdődött a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmeinek benyújtási időszaka: a dokumentumokat március 17. és április 16. között nyújthatják be a külhoni magyar oktatási intézményeket látogató diákok szülei és az egyetemi hallgatók.
Ingyenes önvédelmi workshopokat szerveznek nők számára március 21-én Kolozsváron a Beard Brothers által indított 14-es Kampány (Campania 14) kezdeményezés keretében.
Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.
szóljon hozzá!