
Az eddigi leggazdagabb kínálattal várta a résztvevőket Szatmárnémetiben az idei Partiumi Magyar Napok. A rendezvénysorozat már a múlt hét folyamán nehéz feladat elé állította azt, aki minden előadásra, kiállításra, koncertre és tárlatra el akart jutni.
2015. augusztus 24., 16:452015. augusztus 24., 16:45
A hétvégén a programok és foglalkozások zavarba ejtő sokaságával szembesültek a Kossuth-kertbe érkezők. Kézművesek és könyvárusok rendezgették portékáikat, megnyitotta kapuit a századeleji hangulatú Friss Kávéház, a lacikonyhások sütötték a kolbászt, forogtak a kürtőskalács-sütők, gyúrták az elmaradhatatlan bogdándi béles és a sváb strudli tésztáját.
A bográcsfőző versenyen részt vevő csapatok is lázasan készülődtek, készült pörkölt vegyes húsból, vaddisznóból, őzből és muflonból is. S hogy vád ne érje pártatlanságát, a zsűrielnök, Sági Szilárd mesterszakács minden csapatnál koccintott a vidékre jellemző jóféle „gyümölcslével\".
Szorgalmasan dolgoztak az RMDSZ Nőszervezetének sárközújlaki, börvelyi, nagykárolyi, tasnádi, erdődi, pálfalvi, szatmárhegyi és természetesen szatmári tagjai – a sokféle finom falat mellett fenséges toros káposztát is főztek. A tömegben feltűnt három gólyalábas óriás, hogy minél több apróságot toborozzon a vásári komédiára, amelyet a Vagabanda bábszínház mutatott be. A komédia után a kolozsvári Belloni bűvész kápráztatta el a nézősereget.
Az egyre nagyobb számban érkezők közül sokan a Zöld Ház előterébe vették az irányt, ahol tárlat nyílt több tucat szépséges növényből. Sokan álltak meg a Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei Középkori Templomok Útját gyönyörű fotókkal bemutató kiállítás előtt is. A kisszínpadon egymást váltották a néptánccsoportok s táncra perdültek a nézők is. ByeAlex a poptól a rockig több stílust ötvöző, meglepően jó koncertet tartott.
Aztán olyasmi történt, amire nemigen volt példa a Partiumi Magyar Napok 14 éves történelmében és a Kossuth–kert öreg fái sem igen emlékeznek hasonlóra. Bevonultak a rock katonái és a régi időket idéző, másfél órás Ossian-koncert igazolta: 30 év ide vagy oda, még messze nem járt el a zenekar felett az idő.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!