
2011. október 25., 08:212011. október 25., 08:21
A bánffyhunyadi cigány paloták tornyainak lerombolására kötelezné a helyi romákat Mircea Moroşan polgármester, aki a hasonló jellegű létesítmények építését is betiltatná. „Bírósági eljárást kezdeményeztünk, amelynek során az önkormányzat által kibocsátott építési engedélyek tiszteletben tartását kérjük. Bízom benne, hogy az illetékesek nekünk adnak igazat, a házak tornyait pedig lebontják” – hangsúlyozta az elöljáró az Adevărul napilapnak. Hozzátette: további bírósági perek indítását tervezi, a cigány paloták többsége ugyanis törvénytelenül épült.
„Szeretném, ha a város általános területrendezési tervének jövő évi, újított változata teljes egészében megtiltja majd, hogy ilyen jellegű építményeket húzzanak fel a város területén. Erről az építkezési felügyelőség szakembereivel is fogok tárgyalni” – magyarázta Moroşan. A bánffyhunyadi polgármester elmondta továbbá, a cigány paloták többsége nincs befejezve, így ugyanis a tulajdonosok adókedvezményben részesülnek.
„Az érintett ingatlanokra kivetett adó körülbelül 20 százalékkal kevesebb, mint a befejezett házaké. Arról van szó, hogy a roma közösség tagjai kapni szeretnek, de nem szeretnek befizetni a városkasszába” – mutatott rá Mircea Moroşan. Hozzátette: az ingatlanadójukat be nem fizető személyeknek körülbelül 50 százaléka roma nemzetiségű, október közepéig pedig az adóelmaradásoknak csupán felét sikerült begyűjteni.
Aurel Pascu, a Pro Europa Romapárt Kolozs megyei szervezetének alelnöke úgy véli, a cigány paloták a kisebbség kultúráját tükrözik, lebontásuk pedig diszkriminatív eljárás. „A romák által viselt kalap jelzi, hogy az illető személyek mely etnikumhoz tartoznak, a tetőre pedig a ház kalapjaként kell tekintenünk” – magyarázta Pascu. Szerinte a polgármester nem írhatja elő, hogy a lakosok hogyan építsék fel házaikat, ha azonban egy ilyen határozattervezet a helyi tanács elé kerülne, jelenteni fogja az esetet az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.