2011. szeptember 20., 07:522011. szeptember 20., 07:52
Közleményükben hangsúlyozzák: akciójuk kizárólag civil jellegű, egyetlen párttal sem hozható összefüggésbe. A kezdeményezők október közepéig gyűjtik majd az aláírásokat, az íveket pedig egy kerekasztal-megbeszélés keretében szeretnék átadni a meghívott RMDSZ-es politikusoknak. Elmondásuk szerint, ha kérésük év végéig nem valósul meg, újabb lépéseket tesznek. „Elhatároztuk, hogy küzdelmünket addig folytatjuk, ameddig gyerekeink iskolájának homlokzatára fel nem kerül Bernády György neve” – szögezik le. Az indítványozók azt is kifogásolják, hogy az RMDSZ az elmúlt évtizedekben nem képviselte megfelelően a vásárhelyi magyar közösség érdekeit. „Az iskolanévadások terén létező hiányosságokról azt gondoljuk, hogy azok elsősorban a magyar politikai érdekképviselet mulasztása.
Marosvásárhely lakosságának majdnem fele magyar nemzetiségű, ez az arány az iskolák elnevezésein egyáltalán nem tükröződik” – áll a közleményben. A kezdeményezőknek ugyanakkor meggyőződésük, hogy az intézmény Bernády Györgyről való elnevezése nem valósulhat meg politikai lobbi nélkül. Az érintettek ezért arra kérik az RMDSZ illetékeseit, hogy konkrét politikai lépésekkel és ne újabb ígéretek megfogalmazásával segítsék az ügyet. Amint arról korábban beszámoltunk, a marosvásárhelyi 2-es számú, vegyes tannyelvű általános iskola névadásával kapcsolatban azért alakult ki vita, mivel a PSD az egykori költő-politikus, Adrian Păunescu nevével szeretné ellátni a tanintézetet, míg az RMDSZ Bernády György néhai polgármester neve mellett kardoskodik.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?